ex machina

3 sci-fi, aminek a végét még most sem biztos, hogy értjük

A nyitott befejezés a filmezés egyik legidegőrlöbb eleme. Akár egy franchise jövőjéről, akár egy önálló projektről van szó, izgalmas találgatni, hogy mi történik vajon a stáblista lezárása után. Az internet tele van rajongói elméletekkel különböző sci-fi filmekről, némelyik pedig egészen meggyőző.


2001: Űrodüsszeia

IMDB

Stanley Kubrick 1968-as 2001: Űrodüsszeia című produkciója a filmtörténet egyik legkülönlegesebb alkotása. Azon kevés klasszikus filmek egyike, amely ma is ugyanolyan lenyűgöző, mint a bemutatásakor volt. A film egyik legjobb tulajdonsága a kétértelműsége. Több mint öt évtized telt el a film bemutatása óta, és a sci-fi rajongók még mindig azon vitatkoznak, hogy mit is jelent a monolit, a csillaggyermek és a csillagkapu.

A mozi a sci-fi történetének egyik legkáprázatosabb (és legnyomasztóbb) jelenetével zárul. Miután leszerelte a HAL-9000 mesterséges intelligenciát (Douglas Rain) a Discovery űrhajóról, Dave Bowman űrhajós (Keir Dullea) egy EVA-kapszulában egy titokzatos csillagkapuba repül. Bowman látása eltorzul, miközben az ismeretlenbe merészkedik, és furcsa, felfoghatatlanul élénk színeket lát.

Bowman egy hálószobában ébred, és több idősebb mását találja. Ez Dave emlékezetének egy része? Mielőtt meghal, miért érinti meg a monolitot? Mi is pontosan a csillaggyermek?

Kubrick köztudottan szűkszavú volt ezzel kapcsolatban, bár egy interjúban elárulta, hogy a monolitot az evolúció eszközének tekinti.

Szárnyas fejvadász

IMDB

A Szárnyas fejvadász vitathatatlanul az egyik legzavarosabb sci-fi film. Az alkotásnak többféle változata létezik, de film forgatása is közismerten problémás volt, és a kezdeti tesztvetítések után a közönség úgy érezte, hogy a nyers vágás túlságosan komor.

A Warner Bros. ezért úgy döntött, hogy újravágja a filmet, hogy happy enddel záruljon. Harrison Fordot visszahívták, hogy felvegyen egy voiceover-t, amely kevésbé teszi kétértelművé a történetet. A színész azonban úgy érezte, hogy a hozzáadott magyarázatok tönkreteszik a filmet, a szívmelengető befejezést pedig nem érezte indokoltnak egy ilyen sötét sztori lezárásához.

Ridley Scott 1992-es rendezői változatából eltávolították a hangalámondásokat, de új felvételeket is készítettek Rick Deckardról (Ford), amint egyszarvúakról álmodik. Az egyszarvúak azt sugallják, hogy Deckard egy replikáns, és ezt az elméletet maga Scott sem vétózta meg. Ford azonban nem ért egyet Scott értelmezésével. Úgy érzi, hogy a Szárnyas fejvadász szépsége éppen abban rejlik, hogy egy férfit látunk, amint egy mesterséges nőtől tanulja meg az emberséget; ha Deckard is replikáns lenne, akkor ez a szimbolika elveszne. Ám a Szárnyas fejvadász 2049 sem ad végleges magyarázatot az első film befejezésére.

Ex Machina

IMDB

Ha valaki aggódik a mesterséges intelligencia térnyerése miatt, akkor az Ex Machina nem biztos, hogy a kedvenc filmje lesz. Alex Garland rendezői debütálása merész és ijesztő jóslatokat tartalmaz a szintetikus életről. A rideg sci-fi thriller a gazdag vezérigazgató, Nathan Bateman (Oscar Isaac) luxusotthonában játszódik. Nathan meghívja alkalmazottját, Caleb Smith-t (Domhnall Gleeson), hogy legyen az emberi komponens egy Turing-teszt keretében az általa kifejlesztett mesterséges intelligencia robot, Ava (Alicia Vikander) számára.

Ava a Calebbel való interakciói révén kezd öntudatra ébredni. Azonban mindketten megtudják, hogy egy Nathan által tervezett, bonyolult teszt részesei voltak. Ez feldühíti Avát, aki megtámadja Nathant, és otthagyja őt. Ava és Caleb sorsa a néző értelmezésére van bízva. Ava megszökik, de emberi bőrt lop, hogy beszivároghasson a társadalomba, Caleb pedig a kastélyban marad.

A figyelmetekbe ajánljuk