Robert Downey Jr. egy napszemüvegben.
Chris Unger/Zuffa LLC

Egy furcsa trükk miatt kapta meg karrierje legfontosabb szerepét Robert Downey Jr.

Mára Robert Downey Jr. neve egybeforrt a Vasember karakterével, a Marvel fejesei eleinte azonban hallani sem akartak a színész leszerződtetéséről.


A „tökéletes casting” kifejezést sokan azonnal Robert Downey Jr.-ral kapcsolják össze, ami nem csoda, hiszen nála hitelesebben kevesen tudták volna ábrázolni Tony Stark karakterét.

Pont emiatt rendkívül meglepő, hogy az első Vasember-film rendezőjének, Jon Favreau-nak konkrétan egy cselhez kellett folyamodnia, hogy a Marvel végül leszerződtesse Downeyt – írja a Slash Film.

Ez is érdekelhet: A bálvány, aki képtelen megbékélni Hollywooddal – 70 éves lett Mickey Rourke

A Marvel Entertainment YouTube-csatornáján lefolytatott beszélgetésben Favreau, elmondta Kevin Feige-nek, hogy RDJ eredetileg egy tábornok szerepére jelentkezett, de a rendező a castingon nem tudott nem arra gondolni, hogy ő a tökéletes Vasember.

A Marvel vezetői azonban nem voltak ennyire lelkesek. A rendező szerint az akkori Marvel-főnök Ike Perlmutter, és a tanács nagy része ellenezték, hogy RDJ játssza Tony Starkot.

Semmilyen körülmények között nem vagyunk hajlandóak őt alkalmazni

– idézte az akkori főnökeit Favreau az MCU: The Reign of Marvel Studios című könyvben.

A fejesek aggodalmának azonban megvolt az alapja: Downey életét ugyanis a ’90-es években kábítószerfüggőség és letartóztatások árnyékolták be, a Marvel fejesei pedig féltették a méregdrága projektjüket.

Favreau és a mostani Marvel-főnök, Kevin Feige ragaszkodott a színészhez, és egy apró csínyt is bevetettek annak érdekében, hogy RDJ játszhassa el Tony Stark szerepét.

A rendező ugyanis kiszivárogtatta a The Hollywood Reporternek a hírt, miszerint Robert Downey Jr. szóba jöhet a szerepre. A rajongók pedig lelkesen reagáltak, az alkotók pedig végül meggyőzték Ike Perlmuttert és az igazgatótanácsot, hogy adják áldásukat a színészre.


A figyelmetekbe ajánljuk