Így értelmezték félre a restaurátorok Leonardo egyik legnagyobb mesterművét

Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című művét jól ismerjük, ám a ma látható kép közel sem hasonlít ahhoz, amit a híres festő eredetileg megalkotott. A szakértők becslése szerint mindössze körülbelül húsz százaléka maradt meg a festmény azon részének, amelyet Leonardo saját kezűleg festett. Az idő múlása és a restaurálási kísérletek sorozatos kudarcai egyaránt hozzájárultak ahhoz, ahogyan ma az alkotást látjuk.

A festmény Ludovico Sforza, Milánó hercegének megrendelésére készült a 15. század végén, a Santa Maria delle Grazie domonkos kolostor ebédlőjének falára. A jelenet Jézus bejelentésének pillanatát ábrázolja, amikor elmondja tanítványainak, hogy egyikük el fogja árulni őt. A szabadszellemű Leonardo célja nem pusztán egy vallási jelenet megfestése volt, de igyekezett az érzelmeket, reakciókat és a láthatatlan drámát is megragadni, ehhez pedig időre volt szüksége. Az alkotás így jóval hosszabb ideig készült, mint ami a hagyományos freskók esetében jellemző volt.

A klasszikus buon fresco („igazi freskó") módszerrel szemben – mely során a festményt a friss vakolatra viszik fel – Leonardo száraz vakolatra vitte fel a tempera és olajfesték keverékét, hogy részletgazdagabb, fényesebb hatást érjen el. A kísérlet kezdetben sikeres volt, a fal azonban nedvességet szívott magába, majd kiszáradt, és mivel a festékréteg pigmentjei nem olvadtak a falba, a kész mű hamar elkezdett leperegni. Leonardo kátránnyal és masztixszal próbálta védeni a felületet, ám ezzel csak bezárta a nedvességet, ami penészesedéshez vezetett. Alig húsz évvel az elkészülte után a festmény súlyosan megsérült.

A következő évszázadokban ez az állapot tovább súlyosbodott. A 17. században például egy ajtó nekicsapódása lekoptatta Jézus lábait, ráadásul később az ebédlő raktárként, börtönként és istállóként is szolgált. A napóleoni háborúk idején lőszert és szénát tároltak alatta, a 19. századi restaurálások pedig lakkozással és átfestéssel tovább fokozták a festmény károsodását. A második világháborúban bomba érte a kolostort, ám az előre megerősített fal csodával határos módon megmaradt. A háború után az alkotás szinte teljesen eltűnt, a megmaradt részeket pedig korom és penész borította.

A 20. századi helyreállítások során Giampietrino másolata szolgált referenciaként, ám egy apró részletet mégis figyelmen kívül hagytak. A másolaton Jézus ruhájának jobb ujja az asztal mögé esik, míg a restaurált verzióban az asztalon van. Ez az apró változtatás pedig alapjában módosítja Krisztus testtartását és a jelenet üzenetét is. A hibát egy brit újságíró fedezte fel, amikor összehasonlította a képeket. Később világszintű vitát indított el arról, hogy a restaurálás megőrzés vagy átértelmezés-e valójában.

Érdekesség, de nem ez a híres festő egyetlen alkotása, amelynek másolata közelebb áll az eredetihez. A kutatások szerint a Mona Lisa Madridban kiállított változata valójában sokkal jobban tükrözi a korabeli festményt a Louvre-ban láthatóhoz képest.