kill bill uma thurman és quentin tarantino
IMDB

Ez az esemény vezetett odáig, hogy Quentin Tarantino megírja a Kill Billt

Volt egyszer egy sárga ruhás, szamurájkardos menyasszony, aki úgy vélte, ha a szerencse rámosolyog valami olyan randa dologra, mint a bosszú, az nem csak arra bizonyíték, hogy Isten létezik, hanem arra is, hogy egyenesen az ő akaratát teljesítjük.

Nehéz elhinni, de Quentin Tarantinónak is volt egy olyan időszaka (nem is rövid), amikor kissé lelassult alkotási folyamata.

Az 1997-es Jackie Brown megjelenése után kezdődött a terméketlen időszak. Bár Elmore LeonardRum Punch című regényének adaptációját ma már az egyik legjobb munkájának tartják, a film kereskedelmi és kritikai szempontból is visszalépés volt a Ponyvaregény óriási sikere után.

Ez is érdekelhet: Tarantino elmondta, miért van annyi láb a filmjeiben

Érkeztek a kérdések a videotékás csodagyerek kifogyott a trükkökből? Nem volt több, mint a popkultúrára való utalások és a szélsőséges erőszak iránti vonzalom összessége?

Szó sincs róla. Az igazság az, hogy Tarantino nagyon is tudta, mit akar csinálni. Csupán hátra kellett lépnie, újrakalibrálnia magát és felkészülni egy olyan nehéz, fizikailag merész forgatásra, amilyenre korábban még nem volt példa. Új készségeket kellett elsajátítania, hogy méltó legyen főszereplőnőjéhez, Uma Thurmanhez, aki társalkotója volt a Kill Bill-projektben, amely a karrierjét tekintve egy igazán izgalmas szakaszba repítette.

Néha az egyik zseniális fordulat inspirálja a másikat. Ez volt a helyzet a Kill Bill kezdeténél is. A Ponyvaregény forgatása során egy vad éjszakán született meg az a bosszúhadjárat, amely annyira terjedelmes lett, hogy a Miramax befektetésének védelme érdekében két részre kellett osztani. Ahogy Thurman 2003-ban a Time-nak nyilatkozta:

A Ponyvaregény szereplőivel és stábjával voltunk együtt, és a bosszúfilmes műfajról beszélgettünk. Igazi ötletcsere. Percek alatt kitalálták Tarantinóval a cselekmény ötletét: egy terhes bérgyilkosnő megpróbál egyenesbe jönni, az esküvőjén kegyetlen támadás éri, elveszíti a gyermekét, kómába esik, magához tér, és bosszúhadjáratra indul. Annyira felspanolta az ötlet, hogy hazament, és kilenc oldalnyi forgatókönyvet írt.

Aztán Tarantino Kill Bill-múzsája eltűnt. Néhány évre megszakadt a kapcsolata Thurmannal. Amikor végül újra beszéltek, Thurman megkérdezte Tarantinot, hogy megvannak-e még a lapok, amelyeket gyors ihletében pötyögött le. Ugyan a rendező megtartotta, de korántsem lehetett kész forgatókönyvként tekinteni rá.

Ennek ellenére a színésznő születésnapján abban az évben megígérte, hogy heteken belül kész forgatókönyvvel fog jelentkezni, de csak másfél évvel később lett kész a vázlat.

A Miramax támogatásával Tarantino belevetette magát a film előkészítő munkálataiba, de kénytelen volt szünetet tartani, amikor Thurman terhes lett második gyermekével. A stúdió nyomást gyakorolhatott volna rá, hogy válasszon mást a színésznő helyett, de ő hallani sem akart erről az opcióról.

Vajon Sergio Leone helyettesítette volna Eastwoodot az Egy maréknyi dollárértban? Vajon von Sternberg lecserélte volna Dietrichet a Marokkóban? Tudtam, hogy nagyon jó lesz ebben a filmben, ezért vártunk rá

– nyilatkozta Tarantino.


A figyelmetekbe ajánljuk