prince magazin címlapján egy újságos standon

Kiadják Prince elveszettnek hitt albumát, amin nőként énekel

1986-ban Prince felvett egy lemezt, amin a női alteregójaként énekel, de végül bár eljtott a lemezek tesztnyomásáig és kész volt az album, sose jelent meg végül.


Prince halála óta rendre jelennek meg a különböző posztumusz lemezei többnyire nem teljesen befejezett vagy elvetett dalokból. Szóval ha te is azon az elven vagy, hogy az ilyesmit inkább nem kéne kiadni, mert a zenész se szerette volna, akkor most jó hírünk van. Végre ugyanis úgy tűnik, végre tényleg kijön egy lemez, amit a zenész is ki szeretett volna adni 1986 környékén.

A zenész kiadatlan Camille című lemezének nagy különlegessége, hogy Prince a női alteregójaként szerette volna kiadni, de végül aztán sose jelent meg a projekt, senki se tudja miért. Ugyanis teljesen kész volt, sőt még eljutott tesztnyomás fázisba is, szóval gyakorlatilag tényleg készen állt rá, hogy megjelenjen.

Sőt a dalok meg is jelentek az évek során mind róla különböző formában, viszont így egyben ebben a formában még sose. Ráadásul az albumot a Jack White által alapított Third Man Records, szóval vélhetően nem fognak tiszteletlenül bánni az anyaggal, sőt megkapja a neki járó pompát és alaposságot.

A Third Man állítólag már megkapta az áldást a Prince hagyatékát kezelő családtagjaitól, a kiadó vezetője pedig a lemez kiadását már-már túl könnyűnek is nevezte, annyira kész állapotban. Szóval még attól se kell tartani, hogy esetleg utólag sokat belenyúlnak és nem a zenész teljes vízióját kapjuk.

Egyelőre még nem tudni, mikor fog megjelenni végül, ezek a dalok lesznek majd rajta:

  1. Rebirth Of The Flesh
  2. Housequake
  3. Strange Relationship
  4. Feel U Up
  5. Shockadelica
  6. Good Love
  7. If I Was Your Girlfriend
  8. Rockhard In A Funky Place

(Forrás: Billboard)


A figyelmetekbe ajánljuk