pataky klári koreográfus
Fotó: Csomor Alexander

„Nyitottsággal a kortárstánc egy jól befogadható műfaj" – 20 éves a Pataky Klári Társulat

Pataky Klári a hazai kortárstánc egyik meghatározó alakja, aki kerek évfordulót ünnepel: a 2023/24-es a 20. színházi évada. számtalan szakmai és nézői elismerést tudhat maga mögött, most mégis minden bizonytalanná vált. A koreográfus az IN.hu-nak mesélt legújabb előadásáról, a táncszakma kihívásairól, valamint arról is, hogy miért kellene mindenkinek több kortárstáncot néznie.



Pataky Klári és társulata február 20-án mutatja be a Tökéletes mosoly című előadást a Nemzeti Táncszínházban. A produkció azért is különleges, mivel a koreográfusnak az idei a 20. színházi évada, amit nem sok hazai kortárstáncalkotó mondhat el magáról. Ennek ellenére sok kétely merül fel mostanában a művészben.

Egyre többször gondolok arra, hogy ez már a pályám vége. Nem mintha nem akarnék még alkotni, de a körülmények felvetik a kérdést, hogy érdemes-e. Nyilván nehezen eresztesz el valamit, amit 20 éven keresztül építettél, és szeretsz is csinálni

– mondta Pataky, majd hozzátette:

Azért tartok ki mellette, mert ha az én generációm abbahagyja, a kortárstánc egy jelentős szelete megszűnik itthon. Azt érzékelem, hogy a fiatal generáció nem hosszabb távokban, inkább különböző projektekben gondolkodik, amik között ugrál. A tiszta tánccal nehéz egzakt módon beszélni valamiről, ha nincs megsegítve beszéddel, vetítéssel, és mivel mostanában a tánc konceptuálisabb megközelítése a divat, sokan élnek is ezekkel az eszközökkel. Mindezek ellenére amikor bemegyek a próbaterembe, mindig azt érzem, hogy megéri ezt csinálni. Elkap ilyenkor az alkotás flow-ja, hogy kitaláljam, mitől lesz jobb a darab.
pataky kl\u00e1ri koreogr\u00e1fus

Fotó: Csomor Alexander

Bár a laikusok számára, akik nem igazán járnak táncelőadásokra úgy tűnhet, a kortárstánc nehezen emészthető műfaj, de Pataky szerint ez egyáltalán nincs így – sokkal inkább az lehet a kétkedés motorja, hogy nem jut el a közönséghez.

Kellő nyitottsággal ez egy jól befogadható műfaj − én is többször tapasztaltam, hogy valaki egyszer valamilyen módon odakeveredett az egyik előadásomra, és utána rendszeres táncnézővé vált. Plusz az egyik leghaladóbb műfaj, ami egy ismeretlen világot tár fel

– magyarázta, majd egy kis ízelítőt is adott legújabb előadásáról:

A Tökéletes mosolyban a nagyon nárcisztikus, kifelé létező világ problematikáját járjuk körül, amire a közösségi média rásegít. Az életünk egy nagy képeskönyv, amit mutogatunk egymásnak. Kifelé szórakoztató világban élünk, egy kifutón, de a felszín alatt sok ellentmondásos dolog bújik meg.

A teljes interjú IDE kattintva olvasható el.

A figyelmetekbe ajánljuk