Róbert bácsi kincsei (részlet)
1925 elején hiába álltak hosszú sorok a budapesti szegényeknek meleg ételt biztosító ínségkonyhák előtt: Budapest Székesfőváros vezetése beszüntette működésüket. A helyzet óriási szociális feszültségekkel fenyegetett, hiszen addig naponta 60-70 ezer ember kapott ingyenkosztot a fővárostól.
Sipőcz Jenő alpolgármesternek kapóra jött, hogy egy különös üzletember felajánlotta:
a város helyett ő maga fog ingyenes népkonyhát felállítani.
A hollandiai vagyonára hivatkozó, török állampolgárságú, de oroszos ruhát viselő, köpcös, kecskeszakállas öregúr megkapta a város kihasználatlan tábori konyhai eszközeit, s nem sokkal később már az ő Kálvin téri ingyenkonyhája előtt álltak sorba a budapesti nincstelenek.
Robert Feinsilber, vagy ahogy hamarosan nevezték, Róbert bácsi, rövid idő alatt megkerülhetetlen szociális intézménnyé nőtte ki magát. A jótékonyság apostolaként írt róla a sajtó mindaddig, amíg 1930-ban csalás gyanúja miatt ki nem utasították az országból. Onnantól az ingyenkonyhákon meggazdagodott, festményeket és ékszereket felhalmozó szélhámosként beszéltek róla, és sokaknak megnyugodhatott a lelkiismeretük, hiszen igazolva látták: nem is léteznek önzetlen segítők.
Jóságos népbarát volt vagy szélhámos kalandor?
A jelek szerint mind a kettő, egy sajátos, magyar Robin Hood.
Elképesztően tehetséges ember volt, aki kincsek közt nőtt fel, milliókat csalt ki, és vagyonokat osztott szét. Szegények tízezreiről gondoskodott, amikor az állam nem teljesítette feladatát, és végül koldusszegényen halt meg egy elmeotthonban.
Már gyermekkora is kalandok sorozata volt. Zsidó aranyműves családban született 1865-ben az Oszmán Birodalomhoz tartozó Jemenben. Édesanyja mindössze 12 éves volt, amikor teherbe esett egy 13 éves fiútól. A két kiskamasz elhatározta, hogy megszöknek otthonról. Egy Jaffába induló gőzhajóhoz eveztek éppen, amikor beindult a szülés, és a csónakban megszületett kisfiuk. Ha a kis Robert később, nemzetközi vizeken születik, valószínűleg nem kapja meg a török állampolgárságot, ami később megmentette az életét.
A szülők Jaffában ékszerészként dolgoztak, majd amikor egy kis vagyonra tettek szert, Hollandiába költöztek tovább, ahol foglalkozásuk után az anya felvette a Feingold, az apa pedig a Feinsilber nevet. A család Amszterdamban és Konstantinápolyban gyémántkereskedőkkel kezdett üzletelni, és hamarosan maguk is tekintélyes vagyont gyűjtöttek.
Hamu és Gyémánt/Mészáros László
Robert szó szerint kincsek között nőtt fel, de nem érzett kedvet az aranyüzlethez, legfeljebb az aranyifjak életéhez, így szülei pénzén utazgatott a világban. Sorsát oroszországi utazása pecsételte meg: eljutott Lev Tolsztoj Jasznaja Poljana-i birtokára, ahol teljesen az író hatása alá került. Európai ruháját orosz ingre, zsidó vallását pedig egyfajta tolsztojánus kereszténységre cserélte. Eldöntötte, hogy életét a szegények támogatásának szenteli, otthonról származó pénzét szét is osztotta a rászorulók között.
Először a századforduló környékén bukkant fel Budapesten, legalábbis egy 1906os budapesti címjegyzékben szerepel egy Fő utcában lakó, Feinsilber Róbert nevű misszionárius. Ezen tevékenységéről nincsenek adataink, először az első világháború idején hallatott magáról. Szó szerint embermentő munkával kezdte: a budapesti rendőrfőkapitány alkalmazásában öngyilkosjelölteket kellett lebeszélnie szándékukról. 1916-ban már saját otthont hozott létre öngyilkossági kísérletet túlélt nők számára. A háborút követően Szibériába hurcolt magyar hadifoglyok felkutatásával foglalkozott.
Először csak leveleket, otthoni híreket szállított nekik, később hazahozataluk érdekében is eljárt. Egyes források szerint ő volt a modellje Tolsztoj Feltámadás című regényében annak az angol férfinak, aki a fogolyszállítmányokat követve bibliákat osztogat a raboknak. Legkalandosabb esete egy egyetemistaként besorozott, orosz hadifogságba került fiatalember felkutatása volt. A hadifogoly három és fél évet töltött Szibériában, ahonnan kalandos körülmények között megszökött, és Kínába került. Feinsilber Róbert egy utazó leveléből értesült a Sanghajban sínylődő magyar fiatalember sorsáról, akinek sikerült is megszerveznie hazajövetelét.
A 20-as évek gazdasági válsága óriási munkanélküliséget és szegénységet hozott országszerte. Budapestre özönlöttek a rászorulók, és mindennapossá váltak a fővárosi ingyenkonyhák előtt kígyózó sorok. Amikor 1925-ben a városvezetés bejelentette, hogy nem tudja tovább finanszírozni az ételosztást, Feinsilber Róbert jelentkezett Sipőcz Jenő alpolgármesternél, hogy átvenné a népkonyhák üzemeltetését.
Az alpolgármester kapva kapott az ajánlaton, hiszen a kialakult helyzet éhséglázadással fenyegetett. Azonnal sajtótájékoztatót hívott össze, ahol egy újságcikk szerint így mutatta be „Feinschilbert" urat:
„Beszél németül, angolul, oroszul, franciául, spanyolul és természetesen törökül, különben özvegy, foglalkozása magánzó, hat gimnáziumot végzett. Ez utóbbi azonban egyáltalán nem zárja ki magas műveltségét, nagy vagyonnal rendelkezik, amelyet a közjó szolgálatába szeretne állítani. Kérem a hírlapíró urakat, szíveskedjenek a közvélemény tudomására hozni, hogy Feinschilbert úr átveszi a népkonyhákat. (…) Kérjük Budapest úri közönségét, részesítse erkölcsi és anyagi támogatásában a népjólét emelésének e nagyszabású vállalkozását!"
A főváros pénzt nem biztosított az akcióhoz, de engedélyt adott szeretetadományok gyűjtésére.
