A nők mindig is jelentős mértékben hozzájárultak a háborús erőfeszítésekhez − mind a háttérben, mind a frontvonalban, csupán a harctéren tanúsított hősiességükről ritkán szólnak a történetek. Ezek a nők átléptek az ellenséges oldalra kémkedni, sebesülteket ápoltak a harcok közepette, vállvetve harcoltak férfi társaikkal vagy épp a békéért küzdöttek. Bár néhányan közülük a saját korukban híresek voltak, történetük azóta megkopott, a legtöbbjüket alig ismerjük. Közülük mutatunk most be párat.
1. Florence Nightingale (1820 - 1910)
Florence Nightingale gazdag brit családba született, azzal a reménnyel, hogy igazi előkelő hölgy lesz majd belőle − de neki más tervei voltak. Szülei házassági terveivel szembeszállva 1854-ben az Oszmán Birodalomban lévő Scutari városába utazott 38 önkéntes ápolónővel, akiket ő képzett ki a krími háború sebesült katonáinak ellátására. Az ápolónőt megdöbbentette a tápláló ételek hiánya és a rossz higiéniai körülmények, amelyek következtében több ezer katona − tízszer több, mint ahányan megsebesültek vagy meghaltak a csatában − halt meg fertőző betegségekben, például tífuszban, kolerában és vérhasban. A „lámpás hölgy" néven híressé vált Nightingale megalapozta a modern ápolói szakmát, rámutatva a megfelelő higiénia fontosságára. A gondjaira bízott katonák örökre úgy emlékeztek rá, mint egy angyalra, aki
mikor mindenki más visszavonult éjszakára, egy kis lámpával a kezében, magányosan járta körútját.
Ez is érdekelhet: 4 női harcos, akik történelmet írtak
2. Harriet Tubman (1822 - 1913)
Fotó: MPI/Getty Images
Amikor kitört az amerikai polgárháború, Tubman az északi unió győzelmében látta a rabszolgaság eltörlésének kulcselemét. Csatlakozott az uniós erőkhöz, és sürgette tiszteket, hogy a szökött rabszolgákra ne úgy tekintsenek, mint „csempészárura", hanem mint olyan emberekre, akik segíthetik az ügyüket. Saját szakértelmét is felajánlotta: ápolónőként kezdett a dél-karolinai Port Royalban, majd felderítőként és kémként dolgozott, és a déliek kicsempészése során szerzett képességeit inkább információcsempészetre használta. Ő volt az első nő, aki a polgárháborúban támadást vezetett a Combahee River raid parancsnokaként, amely több mint 750 rabszolgát szabadított fel. Kulcsfontosságú szerepe ellenére csak 1899-ben kapott polgárháborús nyugdíjat. Állítólag egész életében az alábbi mondattal hárította el a veszélyeket:
Csak egyszer halhatok meg.
3. Sarah Emma Edmonds (1841 - 1898)
Fotó: Kean Collection/Archive Photos/Getty Images
Sarah Emma Edmonds az amerikai polgárháborús karrierjének egyik pontján férfinak álcázott nőként tevékenykedett, máskor meg nőnek álcázott férfiként segítette az északi Uniót. A kanadai születésű Edmonds tizenévesen bántalmazó apja elől menekült az Egyesült Államokba, és amikor kitört a polgárháború, csatlakozott a háborús erőfeszítésekhez − egy könyv által inspirálva − férfinak álcázva magát. Franklin Flint Thompson néven csatlakozott a 2. michigani gyalogezredhez, ahol először tábori ápolónőként szolgált. A háború előrehaladtával kémként kezdett el tevékenykedni az Unió számára, ahol néha fekete férfinak, máskor mosónőnek álcázta magát. Karrierje egy maláriafertőzéssel ért véget: nem mert megjelenni a kórházban − nehogy kiderüljön a valódi kiléte −, ezért dezertálás miatt leszerelték. Miután azonban megírta katonai élményeit, katonai szolgálatáért állami nyugdíjat kapott. 1897-ben ő lett az egyetlen nő, akit felvettek a polgárháborús veteránok szervezetébe, a Grand Army of the Republicba.
4. Milunka Savić (1890-1973)
Fotó: Wiki
Milunka Savić a balkáni háborúkban és az I. világháborúban harcolt. A hadviselés történetének legtöbb kitüntetést kapott női harcosaként tartják számon, aki szolgálata során kilencszer sebesült meg. Amikor bátyja 1913-ban megkapta a második balkáni háborúba szóló behívóját, Savić úgy döntött, elmegy helyette. Levágatta a haját, férfiruhát öltött, és belépett a szerb hadseregbe. Hamar a harcok közepében találta magát, első kitüntetését és tizedessé való előléptetését a bregalnicai csatában kapta. Neme csak akkor derült ki, amikor megsérült, és a kórházban lábadozott.
A szerbek ekkor kényszerhelyzetbe kerültek: nem akarták megbüntetni, másrészt nem tartották helyénvalónak, hogy fiatal nők harcoljanak.
Felajánlották neki, hogy áthelyezik az orvosi részlegbe, de ő visszautasította. Végül parancsnoka beleegyezett, hogy visszaküldjék a gyalogsághoz. Savić 1914-ben kapta meg első, 1916-ban pedig a második Karađorđe-csillagát, amikor egyedül fogott el 23 bolgár katonát. További katonai kitüntetései közé tartozik a francia Légion d'Honneur (Becsületlégió), az orosz Szent György-kereszt és a brit Szent Mihály-rend. Emellett ő az egyetlen nő, aki megkapta a francia Croix de Guerre kitüntetést az I. világháborúban nyújtott szolgálatáért.
Ha tovább olvasnál: Női harcosok, akikkel senki sem szeretne kötekedni
5. Sophie Scholl (1921 - 1943)
Fotó: ullstein bild/ullstein bild/Getty Images
A legbátrabb hősök azok, akik felismerik, milyen veszélyes úton jár a hazájuk − és szembeszállnak vele. Scholl müncheni egyetemistaként kapcsolódott be az ellenállás szervezésébe, miután értesült a zsidók tömeges meggyilkolásáról, és elolvasta Clemens August Graf von Galen római katolikus püspök náciellenes prédikációját. Ekkor bátyjával, Hansszal és több barátjával együtt elindította a Fehér Rózsa nevű ellenállási mozgalmat, ahol náciellenes röplapokat nyomtattak és terjesztettek. 1943-ban a Gestapo hazaárulásért letartóztatta, és egy rövid kirakatper után február 22-én, néhány órával a halálos ítéletet követően kivégezték. Utolsó nyilatkozatában, közvetlenül a guillotine általi kivégzése előtt a 21 éves aktivista így fogalmazott:
Hogyan várhatjuk el az igazságosság győzelmét, ha alig van valaki, aki hajlandó lenne egyénileg feláldozni magát egy igaz ügyért. Ilyen szép, napsütéses napon kell elmennem, de mit számít az én halálom, ha rajtunk keresztül emberek ezrei ébrednek fel és serkennek cselekvésre?
6. Ljudmila Pavlicsenko (1916-1974)
Fotó: Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis/Getty Images
Pavlichenko, azaz „Lady Death” ukrán származású őrnagy, amatőr mesterlövész volt, aki a második világháború kitörésekor, 1941-ben történelem szakos főiskolai hallgatóként az első önkéntesek között csatlakozott a Vörös Hadsereghez. A gyalogsághoz került, ahol a 2000 női mesterlövész egyike lett, és a frontra vezényelték.
Néhány hónappal a háború után Pavlichenko feleségül ment mesterlövész társához, Alekszej Kitsenkóhoz. Ám a férfit egy tüzérségi csapás során – miközben átölelte feleségét, hogy megvédje a robbanástól – egy működésbe lépett gránát megölte. A nő tovább harcolt, amíg 1942 júniusában egy aknagránát el nem találta. Felépülése után Pavlichenko az Egyesült Államokat járta, hogy támogatást szerezzen a náci Németország elleni második front megnyitásához, de az amerikai média nem vette őt komolyan, hiába nyilatkozott meggyőzően, ahogy Chicagoban idézték őt:
25 éves vagyok, és már 309 fasiszta megszállót öltem meg. Nem gondolják, uraim, hogy túl sokáig bújtak a hátam mögé?
