Terék Anna kötete különös formát ölt, ugyanis egyszerre olvasható regényként és versek sorozataként. Hat szereplő lírai monológjai kapcsolódnak össze benne, amelyekből lassan kirajzolódik a Délvidék története 1920 és 2020 között.
A könyv a változó országhatárokról, a kisebbségi létről és az otthontalanság érzéséről beszél, miközben személyes történeteken keresztül mutatja meg a száz évnyi történelmi trauma lenyomatait. A töredezett mondatok és a verssorokba sűrített történetek egyszerre nyersek és érzékenyek.
Pion István költő első prózakötete egy olyan történetet mesél el, amelyben a főszereplő csak hosszú évek után képes szembenézni azzal, ami kamaszkorában történt vele. A kisregény azt mutatja meg, hogyan válhat egy biztonságosnak hitt közeg – iskola, kollégium, közösség – a megalázás és az erőszak terévé. A könyv fontos rétege a pszichológiai lefagyás állapota is, vagyis amikor az ember annyira elzárja magát a traumától, hogy még gondolni sem képes rá. Pion visszafogott, sűrű nyelvének köszönhetően a történet különösen erős.
Krusovszky Dénes novelláiban hétköznapi helyzetek fordulnak át egy nehezen megmagyarázható, sokszor szürreális irányba. A történetekben rendre előkerül az emlékezés és a felejtés kérdése, de ugyanennyire fontos bennük a magány és az, hogy mennyire bizonytalan tud lenni a valóság érzékelése. A kötet novelláiban felbukkanó helyzetek egyszerre nagyon ismerősek és enyhén nyugtalanítóak.
Nelio Biedermann regénye egy dél-magyarországi nemesi család történetét követi végig a 20. század első felében. A Lázár család életét a Monarchia bukása, a régi világrend szétesése és a generációkon keresztül cipelt titkok alakítják. A történet középpontjában egy kastély és annak lakói állnak: egy különc fiú, egy mindent kontrollálni akaró apa, egy szorongó anya és egy család, amely lassan széthullik. A regény erősen atmoszférikus, a baljós erdő és a kastély világa végig meghatározó marad.
Olvasd el ezt is!