Amy Adams

A magyar rendező és felesége, Wéber Kata ismét közösen készít filmet az Egyesült Államokban. Az At the Sea című dráma Amy Adams főszereplésével, júniustól forog majd Bostonban – írja a Deadline.


A magyar rendező-író házaspár új filmje Laura életét követi nyomon, őt játssza majd Amy Adams (Érkezés, Éjszakai ragadozók). A történet szerint Laura hosszú rehabilitáció után visszatér a családjához a tengerparti nyaralójukba, ahol újból meg kell tanulnia alkalmazkodni a hétköznapi, komplikált élethez. Itt kénytelen szembenézni élete következő, karrier, hírnév és vagyon nélküli fejezetével.

A hatszoros Oscar-jelölt Adams nemrég fejezte be a Klara and the Sun című film forgatását, amelyet Taika Waititi rendez Kazuo Ishiguro disztópikus sci-fi-regényéből. Az At the Seahez hasonlóan ennek a filmnek sem tűzték még ki a bemutatóját, az viszont biztosnak látszik, hogy Adamset legközelebb Marielle HellerNightbitch című sötét vígjátékában láthatjuk a mozikban.

Mundrucz\u00f3 Korn\u00e9l a Cannes-i Filmfesztiv\u00e1lon, 2017-ben

Mundruczó Kornél a Cannes-i Filmfesztiválon, 2017-ben

Fotó: Shutterstock

Mundruczó és Wéber nemzetközi szinten leginkább a 2020-as Pieces of a Woman című drámájukról ismertek. A filmet Velencében mutatták be, majd a Netflixen is megjelent, a főszereplő Vanessa Kirby pedig megkapta érte élete első Oscar-jelölését. A filmben egyébként Shia LaBeouf és Benny Safdie is játszik.

A házaspár eddigi utolsó filmje, az Evolúció2021 tavaszán, alig 13 nap alatt forgott Németországban, Mundruczó két évvel azelőtt bemutatott azonos című színházi előadása alapján. A 97 perces alkotás a holokauszt traumájának három generáción – az áldozat Éván (Monori Lili), gyermekén, Lénán (Láng Annamária) és unokáján, Jónáson (Goya Rego) – átívelő hatásáról szól.

A rendezővel készült interjúnk itt olvasható – ebben szó esik többek között a streaming és a mozik helyzetéről, a Pieces of a Woman kulisszatitkairól és Martin Scorsese telefonhívásáról is.

A figyelmetekbe ajánljuk