„A Minden csillag nem létezne Tarr Béla nélkül” – interjú Olasz Renátóval

A karakterekhez hasonlóan te is hazatértél a film kedvéért. Eseményszámba ment Tiszavasváriban, hogy a város szülötte, Olasz Renátó mire készül?

Ismerősök, családtagok, távolabbi barátok is meglátogattak a forgatás alatt. Belestek a Ciklámenbe, hogy tényleg ott vagyunk-e. Örültek nekünk. Egyszer hárman-négyen ránk nyitottak a kocsmában, és kérdezték, bejöhetnek-e meginni egy sört. Azt hitték, hogy végre újra kinyitott egy hely a környéken.

Ahogy az alkohol a film egyik főszereplője, úgy a Ciklámen egy egyszerű kocsmából a világ közepévé válik. Mit szerettél volna ezzel elmondani?

Hosszabb távollét után hazatérsz fiatalkorod tetthelyére, találkozol egy estére a régi barátaiddal és így a közös emlékeitekkel – ezt az élményt akartuk ábrázolni a magunk módján. Ha pedig ez a film váza, ehhez szervesen és elválaszthatatlanul társul az alkoholfogyasztás. Hazamész, itatnak, és muszáj innod, mert ez a szokás.

Mikor döntötted el, hogy nagyjátékfilmet akarsz rendezni?

Annyit tudok, hogy hamarabb született meg a vágy, hogy szeretnék egy mozifilmet összehozni, mint hogy tudtam volna, hogy pontosan miről is. Több rövidfilmem kapcsán eljátszottam már a gondolattal, de végül egyiket sem bővítettük ki.

Helyette forgatókönyv nélkül vágtál bele ebbe a projektbe. Mennyire épült rögtönzésre a közös munkátok?

Ha az ember meghallja, hogy „improvizáció”, az juthat eszébe, hogy ad hoc módon, „lesz, ami lesz” alapon csinálunk valamit, pedig az improvizáció csak egy eszköz arra, hogy a jelen kiszámíthatatlanságát elkaphassuk. Nálunk az alkotási folyamat szerves részét képezte, hogy a forgatást megelőzően nagyon sokat beszélgettünk a színésztársaimmal, rengeteg történetet osztottunk meg egymással. Adottak voltak nagyon erős élettapasztalatok és megtaláltunk olyan metszéspontokat (témákat, élethelyzeteket, problémákat), amelyek mindenkit foglalkoztattak.

Lényegében a színészekből kiindulva hoztuk létre a karaktereket, és a közösen mesélt történetekből inspirálódtak a filmben bemutatott szituációk. Egyes szűkszavúbb párbeszédeket pontosan megírtunk az adott forgatási napon, de rengeteg csodálatos dialógus improvizációból született. Így került a filmbe a nagyon erős „elittátok az agyatokat” mondat, de Öcsi (Oláh-Badi Levente karaktere – a szerk.) csajozós, szerelmet valló szövegei is, ahol a fejünket fogva hallgattuk az elborult poénokat. Én személy szerint bele is nevettem egy-egy mondatába, azt onnan ki kellett vágnunk.

Az életszerű párbeszédek mellett a kitartott fekete-fehér képek és a festményszerűen fényképezett szűk terek is sokat hozzátesznek a film atmoszférájához.

Díjat kellene adni arra, amit az operatőrünk (Bántó Csaba – a szerk.) létrehozott. Szerintem nagyon komoly művészi teljesítmény, amikor egy végtelenül kicsi, ronda és koszos vécét valaki ennyire gyönyörűen, óriási labirintusként képes ábrázolni.

A country-s beütésű, westernhangulatot megidéző zene a film egyik kulcseleme. Hogyan találtad meg ezt az irányt?

Ösztönösen jött a megérzés, hogy ne a magyar kisrealizmus felől közelítsük meg ezt a történetet, hanem legyen egy elemelkedettebb stílusa az egésznek. Ez a füstös, jazzes country ennek a hozadéka és régi barátom, Mészáros Ádám alkotása. A legjobb benne, hogy a belassított képekkel együtt egyszerre menő, de valahol komikus is. Ahogy például egy magyar vidéki kisbolt és a lerobbant házak előtt erre a macsó zenére sétál el Milán és Bianka (Olasz Renátó és Waskovics Andrea karaktere – a szerk.), az teljesen szürreális.

A Minden csillag független filmként, alig pár millió forintból készült, igaz, a színészek és a stáb tagjai közül mindenki közeli viszonyt ápol egymással. Ilyen körülmények mellett mennyire ment zökkenőmentesen a forgatás?

Meglepően könnyedén zajlott minden. Két etapban forgott a kamera: egyszer tíz napot dolgoztunk tavaly januárban, majd pedig hat napot júniusban. Mindenki szerelemprojektként tekintett erre a filmre – senki sem számított arra, hogy ebből gazdagodik meg, így azt sem lehetett elvárni senkitől, hogy emiatt bármilyen más munkáját háttérbe szorítsa. A legnagyobb kihívást ezért a stáb összeszervezése jelentette. Fontos megemlíteni, hogy a csodálatos vágónk (Czakó Judit – a szerk.) és hangmérnökünk (Balogh Péter – a szerk.) is szívességből adta a tehetségét a projektnek.

Úgy tudom, a történet felépítése mellett a forgatási helyszín is módosult a folyamat során.

Igen. A szervezést nagyban megkönnyítette, hogy az eredetileg betervezett három nap elmeséléséből végül egyre fókuszáltunk, a tíz helyszínből pedig csak a kocsma maradt. A már említett helyi ismerősök szintén rendkívül sokat segítettek az előkészületekben. A sokat emlegetett fehér lovat és a driftautót is tőlük szereztük, ezek később nagyon jól jöttek pár jelenetnél. Végtelenül hálás vagyok minden segítségért.

Rendezőként vagy színészként tekintesz most magadra?

Két szakmám van, mindkettőt szeretem. Most a színészetből kell, hogy megéljek, mert a rendezésben nincs pénz, tehát muszáj színészként dolgoznom, hogy jöhessen a következő filmem.

Tehát mentálisan már elkezdtél készülni egy következő projektre?

Először nagy vagányan beleugrottam abba a kijelentésbe, hogy akkor kezdhetjük is a következőt, de rá kellett jönnöm: egyszerűen muszáj egy kicsit megnyugodnom és átgondolnom, pontosan mi is az, ami érdekel, hogy ne csak azért csináljam, mert csinálnom kell.

Úgy érzed, a Minden csillaggal meg kellett felelned valamilyen külső kényszernek?

Jól tudtam, hogy megosztó lesz a végeredmény, hiszen ez nem egy közönségfilm. A stáb nevében mondhatom: tudtuk, hogy nem akarunk egy előre kitalált esztétikai keretrendszerhez ragaszkodni. Ezt az őszinte, szerzői filmes felfogást pedig nagyon felszabadítónak éltem meg. Olyat akartunk létrehozni, ami nekünk tetszik és reméltük, hogy megtalálja majd a közönségét. Az egyetlen szabály az volt, hogy nincs szabály.

Ez az állítás ugyanúgy igaz színészként?

Nem. Színészként alkalmazott vagy, és valakinek a vízióját kell, hogy segítsd. Emiatt szerintem abban a szerepkörben nagyon nyitottnak kell lenni mindenféle stílusra és attitűdre. Rendezőként viszont te hozod a döntéseket, te állítod fel a saját határokat, amelyeken belül a színészek, az operatőr és a vágó szabadon alkothatnak.

Mentorodnak, a január elején elhunyt Tarr Bélának ez volt az utolsó produceri munkája. Az ő gondolatisága, szellemisége hogyan jelenik meg a Minden csillagban?

Ez a film két okból sem létezhetne Tarr Béla nélkül. Egyrészt nagyon tetszett neki, amikor látott engem játszani A királyban. Folyamatosan mondogatta, hogy nekem szerepelnem kell majd a saját rendezésemben – végül emiatt öltöttem magamra Milán karakterét. A második pedig az a fajta gondolkodásmód, amit ismeretségünk évei alatt megtanultam tőle: senkinek sem szabad megfelelni és el kell felejteni a szabályokat. Azt hiszem, ehhez tartom is magam.

A filmet a hazai művészmozik vetítik. Január 30-án hozták nyilvánosságra, hogy a Minden csillag a 63. Magyar Filmkritikusok Díjátadóján a Legjobb női epizódszereplő (Waskovics Andrea), illetve a Legjobb filmzene (Mészáros Ádám) kategóriában is nyert.