
Ez a budapesti művészmozi is felkerült a világ legjobbjainak listájára
A lista olyan vetítőtermeket ismertet, amelyek nemcsak a film, de az építészet szerelmeseinek is kihagyhatatlan úti célok.
A világ és Európa összesített listájának első helyén a párizsi Le Grand Rex áll. A mozi 1932-ben épült és a kontinens egyik legnagyobb terme található meg benne, összesen 2800 férőhellyel. A filmszínház különleges moziélményt nyújt art deco tereinek és lenyűgöző stílusának köszönhetően.
Az összeállításban kiváló helyet foglal el egy budapesti mozi, egészen pontosan sokak nagy kedvence, az 1926 óta működő Puskin, amely Európában a hatodik, a világon a nyolcadik legszebbnek választották.

Puskin Mozi, Budapest
Fotó: Shutterstock
A mozi eredetileg a Fórum nevet viselte és kezdetben 623 nézőt tudott befogadni, majd később, 2013-ban öt kisebb teremre osztották szét az épületet. A vetítőtermeket olyan klasszikusokról nevezték el mint az Amarcord, a Mephisto, az Annie Hall, a Metropolis és a magyar Körhinta.
A Time Out külön kiemelte a gyönyörű márványoszlopokat és az arany díszítéseket. Ezek azok, amelyek „visszarepítik a nézőket a filmek aranykorába”. Érdekességképpen pedig kiemelték, hogy Magyarország első hangosfilmjét 1929-ben, a Puskinban vetítették először.
Íme az európai toplista
- Le Grand Rex, Párizs,
- Koninklijk Theater Tuschinski, Amszterdam
- Cineteca Madrid, Madrid
- The Electric, London
- Cinema Dei Piccoli, Róma
- Puskin Art Mozi, Budapest
- Cine Doré Filmoteca Española, Madrid
- Le Champo, Párizs
- Rio Cinema, London
- Stella Cinema, Dublin
És a globális
- Le Grand Rex, Párizs
- Koninklijk Theater Tuschinski, Amszterdam
- Village East Cinema, New York
- Cineteca Madrid, Madrid
- The Electric, London
- Cinema Dei Piccoli, Róma
- The Astor, Melbourne
- Puskin Art Mozi, Budapest
- Cine Doré Filmoteca Española, Madrid
- Le Champo, Párizs