A Cápa forgatása annyira kikészítette Spielberget, hogy a végén pánikrohamot kapott

Amikor a Universal belevágott Peter Benchley regényének filmváltozatába, a projekt még egyszerű kalandfilmnek indult. A történet egy tengerparti kisvárosról szól, amelyet rettegésben tart egy hatalmas fehér cápa, és három férfiról, akik elindulnak levadászni az állatot. A stúdió a mindössze 27 éves Spielbergre bízta a filmet, aki akkor még csak egy mozifilmet, a Sugarlandi hajtóvadászatot tudhatta maga mögött. Spielberg kezdettől fogva ragaszkodott ahhoz, hogy a filmet ne medencében, festett háttér előtt forgassák, hanem a valódi óceánon. Úgy gondolta, csak így lehet elérni, hogy a nézők átérezzék az elszigeteltséget: ha a kamera sehol sem mutat szárazföldet, a szereplők tényleg magukra maradnak a vízen. Bár a döntés később a film egyik legnagyobb erőssége lett, a forgatás alatt szinte mindent megnehezített.

A legnagyobb gondot maga a cápa jelentette. A Bruce-nak becézett mechanikus állatot teljes méretben építették meg, több változatban, hogy különböző szögekből lehessen filmezni. A szerkezetet azonban nem készítették fel megfelelően a sós vízre: amikor először az Atlanti-óceánba engedték, elsüllyedt, majd az elektronika is felmondta a szolgálatot. Később pneumatikus rendszerrel próbálták működésre bírni, de továbbra is kiszámíthatatlan maradt. A víz beszivárgott a szerkezetbe, a motorok túlterhelődtek, és minden este órákon át javították, csak azért, hogy másnap újra elromolhasson.

A cápával kapcsolatos nehézségek váratlanul a film javára is váltak. Mivel Spielberg sokáig nem tudta rendesen megmutatni a szörnyet, kénytelen volt más eszközökkel felépíteni a feszültséget: a víz alól érkező kameramozgásokkal, a sárga hordókkal, a zsinórok feszülésével és John Williams később legendássá vált, két hangból álló zenéjével. Így született meg az a fenyegető jelenlét, amely sokkal ijesztőbb lett, mintha a cápa minden jelenetben látható lett volna.

Mindeközben a forgatókönyvön is folyamatosan változatni kellett. Spielberg és Carl Gottlieb a forgatás alatt, estéken át dolgoztak a másnapi jeleneteken, a párbeszédeket gyakran a színészekkel közösen alakították. A legendás USS Indianapolis-monológ több változat után nyerte el végső formáját, amiben Robert Shaw-nak is komoly szerepe volt. A folyamatos rögtönzés valósághűvé tette a filmet, a stáb számára viszont egyre nagyobb terhet jelentett, hogy a produkció szinte napról napra találta ki önmagát.

A Martha’s Vineyard világhírű, exkluzív üdülősziget sem könnyítette meg a munkát. A helyiek eleinte tartottak attól, hogy a vérengző cápáról szóló film rossz fényt vet majd a nyári turizmusra, az alkotóknak pedig engedélyekkel, helyi ellenállással, túlzsúfoltsággal és logisztikai gondokkal is meg kellett küzdeniük. A nyílt tengeren még rosszabb volt a helyzet: a hajókat nehéz volt egy helyben tartani, a fények folyton változtak, a vitorlások belógtak a képbe, a hullámzás pedig újra és újra szétzilálta az előkészített beállításokat.

A forgatás végén a rendező már nem ünnepelni akart, inkább csak elmenekülni. Spielberg az utolsó felvétel előtt elhagyta a helyszínt, mert attól tartott, hogy a stáb a forgatás végén a vízbe dobja. Bostonban, a Los Angelesbe tartó repülőút előtt végleg összeomlott. Később úgy emlékezett vissza, hogy teljes pánikrohamot kapott: nem kapott levegőt, azt hitte, szívrohama van, reszketett, és teljesen elveszítette a kontrollt.