Paramount Pictures/IMDB
március 12., 2026  ●  Kultúra

A Titanic forgatása minden volt, csak nem problémamentes

Az 1997-ben bemutatott Titanicot ma minden idők egyik legsikeresebb filmjeként tartjuk számon. Arról azonban már jóval kevesebben tudnak, hogy a dollármilliárdos bevétel és a popkulturális hatás mögött egy korántsem zökkenőmentes forgatás áll: egy rejtélyes, droghoz köthető incidens, és számos baleset nehezítette a munkát.

A forgatókönyv születése

James Cameron, a Titanic című film rendezője személyesen is meg szerette volna nézi az 1912-ben elsüllyedt hajó roncsait. Hogy az utat finanszírozni tudja, megírta a film forgatókönyvét, majd a forgatás előtt meg is valósította tervét. Összesen 12 alkalommal látta a hajót, és állítólag több időt volt a közelében, mint az utasok a fedélzeten.

A forgatás körülményei

A kanadai Nova Scotia tartományban zajló munkálatok egyik utolsó estéjén a stáb éppen homárlevest vacsorázott. Nem sokkal később többen rosszul lettek, ezért először ételmérgezésre gyanakodtak. Hamar kiderült, hogy a levesbe PCP-t, egy erős hallucinogén drogot kevert valaki. Összesen 75 embert szállítottak kórházba, akik a beszámolók szerint tólószékekkel versenyeztek és meglehetősen furcsán viselkedtek a hallucinációk miatt. Cameron később úgy vélte, hogy a történtek mögött egy korábban elbocsátott stábtag állhatott.

A produkció ezután Mexikóban folytatódott, ahol a filmhez egy hatalmas Titanic-másolatot építettek fel. A közel 236 méter hosszú hajót hidraulikus rendszerekkel tudták mozgatni, az elsüllyesztéshez pedig egy óriási víztartályra is szükségük volt.

A költségvetés végül 200 millió dollárra nőtt – a film huszonötször annyiba került, mint az eredeti Titanic megépítése. Ez a stúdiót is aggasztotta, így Cameron végül lemondott rendezői és produceri fizetéséről.

A színészeket és a stábot a vízi jelenetek is alaposan próbára tették. A Rose-t alakító Kate Winslet például influenzás lett, miután hosszú órákat kellett hideg vízben töltenie, ráadásul egy alkalommal majdnem megfulladt. A beszámolók szerint a felhasznált víz idővel beszennyeződött, ami több stábtag lebetgedéséhez vezetett.

A költségtúllépések és a rengeteg probléma miatt sokan úgy gondolták, hogy a Titanic biztos bukás lesz. Ennek ellenére világszerte óriási sikert aratott: több mint 2 milliárd dolláros bevételt hozott, 14 Oscar-jelölést kapott, és Cameront a korszak egyik legsikeresebb rendezőjévé tette.

Nyitókép: Jelenet a Titanic című filmből / Paramount Pictures/IMDB

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök