Keanu Reeves a Mátrix Feltámadásokban

A Warner bejelentette: már fejlesztés alatt áll a Mátrix-sorozat következő, ötödik része. Ez lesz az 1999-es klasszikus első olyan folytatása, aminél nem Lana vagy Lilly Wachowski ül a rendezői székben – írja a Variety.


Wachowskiékat a Ridley Scott-féle Mentőexpedíció forgatókönyvírója, Drew Goddard váltja majd a projekt élén. A 2021 végén bemutatott negyedik részt rendező Lana Wachowski új szerepet kap, executive producerként dolgozik majd a filmen – Lilly viszont úgy tűnik, továbbra sem tér vissza a sorozathoz.

A stúdió egyelőre nem közölte, hogy a Mátrix-univerzum korábbi szereplői közül ki tér majd vissza, és a cselekményről sem árultak még el semmit. A Warner produkciós elnöke, Jesse Ehrman viszont azt ígéri, hogy a történet nem távolodik majd el túlságosan mindattól, ami a korábbi filmeket sikeressé tette.

Drew egy új ötlettel érkezett a Warner Bros-hoz, amelyről mindannyian úgy véljük, hogy hihetetlen módon folytathatja a Mátrix világát, egyrészt tiszteletben tartva azt, amit Lana és Lilly több mint 25 évvel ezelőtt elkezdett, másrészt a sorozat és a karakterek iránti saját szeretetén alapuló, egyedi nézőpontot kínálva

– mondta Ehrman Drew Goddarddal kapcsolatban, akit korábban Oscar-díjra jelöltek a 2015-ös, Matt Damon főszereplésével készült Mentőexpedíció megírásáért.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy a Mátrix-filmek megváltoztatták a mozit és az életemet. Lana és Lilly kiváló művészete nap mint nap inspirál, és több, mint hálás vagyok a lehetőségért, hogy az ő világukban mesélhetek történeteket

– mondta Goddard.

A Mátrix-sorozat 1999-ben bemutatott első részét sokan minden idők egyik legjobb sci-fijének tartják. A Keanu Reeves, Laurence Fishburne és Carrie-Anne Moss főszereplésével készült film eddig három folytatást kapott, a legutóbbi, negyedik rész 18 év kihagyás után, 2021-ben jelent meg. A Mátrix: Feltámadások elég nagy csalódást okozott – ez részben az alacsony bevételnek, részben az előző részekhez nem mérhető minőségnek tudható be. A filmről itt olvasható a kritikánk.


A figyelmetekbe ajánljuk