A 20. század végének és a 21. század elejének egyik legmeghatározóbb filmrendezőjének munkásságában egyszerre tükröződik a modern kultúrával szembeni cinizmusa és a mozi nyilvánvaló szeretete. Alkotásai pedig egytől egyigmegérintik a szívünket, megváltoztatják a látásmódunkat, más helyekre visznek el minket, ajtókat és elméket nyitnak meg. Martin Scorsese ma 80 éves. Isten éltesse!
Asztmás kisfiú, pap és filmes?
Scorsese 1942. november 17-én született a New York-i Queens-ben. Törékeny, asztmás gyermek volt, aki a Manhattan Lower East Side-i Little Italy olasz-amerikai negyedében nőtt fel. Az életet pedig két erő formálta: az egyház és a bűnözők. (Aki jól ismeri munkásságát kapizsgálhatja, hogy temérdek filmjének karaktereit miért olyannak álmodta meg, amilyenek.)
Betegsége miatt nem igazán barátkozott a kortársaival, a négy fal közötti unalom helyett pedig a mozit választotta. Felfedezte a filmkészítést és a rögeszméjévé vált. Jó pár év múlva pedig a modern filmművészet legkiemelkedőbb alakjává vált.
Ilyen egyszerű az egész? – kérdezhetnénk. A válasz természetesen az, hogy nem. Szerencse is kell hozzá? Csöppnyi. Tehetség? Jókora. Martin Scorsese-nek megvolt ehhez minden adottsága? Határozottan! De ne szaladjunk ennyire előre.
Sokáig pap akart lenni, ám amikor nem sikerült belépnie a római katolikus papságba, rájött, hogy az igazi szenvedélye a film.
A film olyan, mint a drog. Ha egyszer valaki megkapta ezt a vírust, nem lehet kigyógyítani belőle. Csupán átmenetileg, még több filmmel.
Csak néhány háztömbnyire, de egy világnyira a „Kis-Olaszországtól" a New York-i Egyetemen szerzett diplomát filmszakon, ahol később tanított is. Diákfilmjei a külföldi klasszikusoktól a hollywoodi musicalekig sokféle hatást mutattak. Legelső alkotása pedig az 1963-as Mit keres egy ilyen szép lány egy ilyen helyen? címet kapta, amely egy 9 perces rövidfilm.
A rendező azonban egymásnak ellentmondó tanácsokat kapott mentoraitól.
Haig Manoogian filmprofesszor azt mondta neki: „Nincs több olaszokról szóló film". Míg John Cassavetes, akinek beszédes, improvizatív stílusa nagyban befolyásolta Scorsese forgatókönyveit és produceri munkáját, azt mondta neki, hogy: „Csinálj filmeket arról, amit ismersz". Scorsese-nek pedig saját ambíciója az volt, hogy különböző stílusú filmeket készítsen, mint egy régi vágású stúdiórendező, aki egyik projektről a másikra ugrál.
Úton a csillagok felé
1971-ben Scorsese Hollywoodba költözött, ahol olyan ígéretes és inspiráló fiatal rendezőkkel lógott együtt, mint Brian De Palma, Steven Spielberg és Francis Ford Coppola. Ebben az évben rendezte a Boxcar Bertha - A lázadók ökle című filmdrámát, de vágott filmet Roger Corman, az úgynevezett kultfilmek királya számára is.
Majd két év múlva elkészítette az Aljas utcákat, ami alvilági bölcsekről szólt Harvey Keitel és Robert De Niro főszereplésével, akikkel néhány évvel ezelőtt New Yorkban találkozott, és akik a későbbiekben meghatározó alkotótársaivá váltak.
Ez is érdekelhet: Martin Scorsese kemény kritikát fogalmazott meg a jelenlegi filmiparról
Scorsese 1975 környékén.
1976-ban készítette el legmeghatározóbb filmjei közül az elsőt, a Taxisofőrt, amely De Niro antihősének, Travis Bickle, háborús veteránnak a felkavaró jellemtanulmánya, akinek reakciója New York város erkölcsi zűrzavarára egyre inkább pszichotikussá válik. Scorsese ebben fel is tűnik egy viszonylag hosszabb cameo-szerepben, ami egyébként rendkívül jellemző rá – előszeretettel tűnt fel saját filmjeiben.
Ebben az időszakban olyan filmeket is rendezett, amelyek kiváló kvalitásai ellenére kevésbé voltak sikeresek, köztük az Alice már nem lakik itt (amelyért a főszereplőt, Ellen Burstynt Oscar-díjjal jutalmaztak), a New York, New York (ami egyfajta szerelmi vallomás volt a szülővárosának), kereskedelmi és kritikai szempontból is megbukott, illetve Az utolsó valcer, egy dokumentumfilm a The Band utolsó előadásáról.
De nincs egyetlen olyan művész se, akinek ne lettek volna problémái a kreativitással és a motiválatlansággal. Scorsese is harcolt. A személyes és szakmai nehézségek különösen nehéz időszakot jelentettek számára a hetvenes évek végén. Miközben a rendező számára a dolgok egyre rosszabbra fordultak, Robert De Niro próbált nyomást gyakorolni rá, hogy készítse ela Dühöngő bikát. A klasszikus fekete-fehér film a bokszoló Jake LaMotta kegyetlen életéről és karrierjét mutatta be, az alkotás pedig Scorsese egyik legjelentősebb műve lett. De Niro Oscar-díjat nyert vele, Scorsese pedig rendezői nagyságát betonozta be Hollywoodban.
Úgy csináltam, mintha ez lenne az életem vége. Öngyilkos film. Nem érdekelt, hogy csinálok-e még valaha filmet. Bizonyos értelemben kioltott engem. Újra kellett kezdenem mindent, és újra tanulnom
– nyilatkozta 40 évvel később a legendás film forgatásáról.
Scorsese azonban továbbra is változatos projekteket dolgozott ki, mindig úgy, mintha egy filmrajongó könyvtárából dolgozna, habár egy igazi művész meggyőződésével.
Ez is érdekelhet: Scorsese és Fran Lebowitz Netflix-sorozatában New Yorké a főszerep
1988-ban megjelent a Krisztus utolsó megkísértése című filme, amely tiszteletteljes hangvétele ellenére is ellentmondásosnak bizonyult a közönség körében. Sokan istenkáromlásnak tartották, de a hisztéria csak növelte a kasszasikert. Scorsese-nek azonban esze ágában sem volt megsérteni senkit, hiszen katolikusként nevelkedett, és, ahogy már feljebb is említésre került, fiatalkorában rövid ideig fontolgatta, hogy beiratkozik egy szemináriumba.
Két év után, 1990-ben visszatért a régi formájához. A Nagymenőkkel egy olyan kultikus gengszterfilmet alkotott, amelyet széles körben a valaha készült egyik legjobbnak tartanak. A népszerű párbeszédekkel és jelenetekkel teletűzdelt alkotás az amerikai kultúra évtizedein átívelő filmes kincsek egyike.
Szintén 1990-ben Scorsese létrehozta a Film Foundation, amely a vezető filmarchívumok megőrzési és restaurálási projektjeit támogatja. Több, számára személyes jelentőségű filmet is érintett, köztük a Michael Powell és a magyar származású Emeric Pressburger által rendezett Piros cipellők és a Blimp ezredes élete és halála című filmeket. Nyolcéves korában látta először az 1948-ban forgatott Piros cipellők című filmet, ami hosszú évtizedek után is hatással volt rá.
A jó filmek sohasem kopnak el. A kritika mindig nagyra tartotta a Piros cipellőket expresszionista színvilága, árnyalt története és képi megoldásai miatt. Bár többször is megnéztem, évekig nem jöttem rá, hogy ez a film metaforikusan az alkotás iránti megszállottságról, a megszállottság misztikumáról és arról szól, hogy az alkotás folyamata hol konstruktív, máskor meg épp az ellenkezője. A rombolásból is születhetnek gyönyörű dolgok. De ez a film vizuálisan is mestermű
– nyilatkozta Návai Anikónak 2009-ben.
Scorsese a 19. századi New Yorkban játszódó Edith Wharton regényének, Az ártatlanság korának megfilmesítésével lepte meg a közönséget 1993-ban.
Két évig volt a fejemben a forgatókönyv, és két és fél hét alatt írtam meg
– mondta egy akkori interjúban.
Ez a produkció viszont semmiben sem hasonlított Scorsese rendezői múltjára, azonban az 1995-ös Casinóval, a kapzsiság és a csalás Las Vegas-i történetével ismét visszatért a modern időkhöz. És ízlések és pofonok, de szerintem ez áll neki a legjobban.
Van még felfelé?
Az elmúlt két évtizedben Scorsese játékfilmes alkotásai is új lendületet kaptak. Leonardo DiCaprio lett Scorsese kabalája a tuti sikerhez, aki a New York bandáiban (2002), az Aviátorban (2004), A téglában (2006) – amelyért Scorsese megkapta első Oscar-díját a legjobb rendezésért – és a Viharszigetben (2010) is a főhőst alakította.
Sokan párhuzamot vontak a páros dinamikája és Scorsese és De Niro kapcsolata között, amiért nem csak a közönség volt hálás.
Megmentett engem. Elindult a karrierem egy olyan irányba, amely próbált beskatulyázni. Ő segített nekem, hogy egy másfajta színésszé váljak. Azzá, aki lenni akartam
– nyilatkozta DiCaprio a rendezőről.
Ez is érdekelhet: Matt Damon felfedte Jack Nicholson brutális átiratát A tégla című film egyik jelenetéhez
Scorsese 2011-ben mutatta be első 3D-ben forgatott filmjét, A leleményes Hugo című fantasy-t, ami bár nem volt kasszasiker, a film lenyűgözte a kritikusokat, 11 Oscar-jelölést és a legjobb rendezésért járó Golden Globe-ot is bezsebelte. Majd 2013-ban ismét együtt dolgozott Dicaprióval A Wall Street farkasán, amely újabb Oscar-jelölést hozott a rendezőnek és a színésznek is. Arról nem beszélve, hogy popkultúrális hatása is elképesztően erős volt, és az, mind a mai napig.
2019-ben pedig De Niroval tért vissza. A Netflixes Az ír a szakszervezeti főnök, Jimmy Hoffa állítólagos meggyilkolásának Frank Sheeran bérgyilkos által tett vallomásán alapul. A projekt állítólag több mint 150 millió dolláros gyártási költségével torpedózta meg a streamingszolgáltató költségvetését, részben a drága speciális effektek miatt, amelyekkel a színészeket fiatalították.
Sokan Scorsese-t egy filmes géppuskának tartják, amely több mint ötven éve lő célba és szinte mindig betalál – ez pedig egy tökéletes hasonlat, amivel ma a 80 éves rendezőt illetni lehet.
Isten Éltesse!
