goudier-sziget

Goudier-sziget

A világ legmagányosabb postájának sztoriját ismerned kell!

A Goudier-sziget a pingvinek mellett a világ legdélebbre fekvő, működő postahivatalának is otthont ad.


A Goudier-sziget az Antarktiszi-félsziget északnyugati partjainál található, szélfútta, sötét sziklából álló folt. A pingvinek mellett Port Lockroy, ahogy a Goudier-szigeten található apró települést nevezik, a világ legdélebbre fekvő, működő postahivatalának is otthont ad. A pandémiát megelőző időkben évente mintegy 18 ezer turista kereste fel a távoli helyet. Néhányaknak azonban nem elég egy rövid túra a világ legelszigeteltebb postahivatalában. Évente több százan versengenek a postahivatal négy állásáért, azért a lehetőségért, hogy öt hónapig egy futballpálya méretű szigeten élhessenek, internet, mobilszolgáltatás vagy akár folyóvíz nélkül.

A szigetnek mindig is megvolt ez a titokzatos vonzereje. Az 1940-es és 50-es években brit férfiak kis csoportjai alkották a Port Lockroy-i postamesterek első generációját. A UK Antarctic Heritage Trust és a British Antarctic Survey Club által készített oral history interjúkban több Port Lockroyban dolgozó férfi is megosztotta tapasztalatait a világ peremén végzett munka során szerzett diadalokról és megpróbáltatásokról. Szinte egytől egyig azt mondták, hogy az Antarktiszon töltött idő volt életük egyik legszebb időszaka. Ahogy ma is, a Port Lockroy-i személyzet az 1940-es és 1950-es években is kicsi volt, mindössze négy-öt ember.

Jellemzően az összes férfi a húszas éveiben járt, a kötelező katonai szolgálat veteránjai voltak minden gazdasági osztályból, és mindannyian önként jelentkeztek kétéves turnusokra a Falkland-szigeteki Függőségi Felmérés (FIDS), az Antarktiszt megszálló brit kormányzati szervezet szolgálatába. Katonai felszerelésből összeállított zsákbamacska-válogatottat viseltek, katonai nadrágot, tengeralattjáró-pulóvert, flanelinget és nagy katonai csizmát. Sokan közülük szakállat növesztettek, mások pedig különböző sikerrel próbálkoztak. Olyan messze voltak az otthontól és a formális fegyelem minden nyomától, mint amilyet a civil életben vagy a katonaságnál tapasztaltak. A bázisokat a Tabarin hadművelet részeként építették, amely a brit kormány azon kísérlete volt, hogy megszilárdítsa szuverén igényeit az Argentína és Chile által áhított területre.

A postamester volt az egyik legfontosabb munkakör, amelyet a bázis vezetője a kontinensen töltött idő alatt betöltött. Egy utánpótláshajó új embereket, friss élelmet és leveleket hozott otthonról, a következő szállítmány megérkezéséig akár egy év is eltelhetett. Amatőr gyűjtők írtak a világ minden tájáról. Az egyik levél egészen Bombayből érkezett. Mások Brazíliából, Csehszlovákiából és Nyugat-Németországból érkeztek. Nagyvárosokból és kisvárosokból egyaránt küldtek leveleket, és mindegyik egy négyzetcentiméteres bélyeget kért, amelyen VI. György király profilja és a Brit Antarktisz területének zöld tintával nyomtatott térképe látható. Bár ezeket a gyűjtőcikkeket Angliában gyártották, csak a FIDS-bázisok vezetői között osztották szét. E levelek egy része mára fennmaradt, és a Cambridge-i British Antarctic Survey Archívumban őrzik őket.

A leveleket válogató férfiak vegyesen reagáltak a feladatukra, bár homályosan tisztában voltak annak politikai értékével. A munkatársak némi bosszúságot fejeztek ki a gyűjtők kéréseinek részletessége miatt: hogy hány bélyeget kérnek, hogy a bélyegeket frankálni vagy bélyegteleníteni kell-e, és hogyan kell feldolgozni a pénzutalványokat. Végül a postamesterek egy sablonos választ gépeltek le, amelyben közölték a gyűjtőkkel, hogy többé nem tudják teljesíteni a kizárólag bélyegekre vonatkozó kéréseket. Nem volt idejük vagy forrásuk arra, hogy minden gyűjtőnek bélyeget küldjenek, nemhogy több újszerű állapotban lévő bélyeget.

A levélírók csak a visszaküldött borítékra ragasztott bélyeget kapták meg, amely a hosszú út után valószínűleg rossz állapotban volt, és nem volt ideális a gyűjtemény számára. A levelek mégis folyamatosan érkeztek. Az Antarktiszra vonatkozó egyéni szuverén igényeket 1959-ben az Antarktiszi Szerződés gyakorlatilag felfüggesztette, és Port Lockroy 1962-ben bezárt, postahivatala pedig feleslegessé vált. A bázist végül az Egyesült Királyság Antarktiszi Örökség Alapítványa 1996-ban felújította és újra megnyitotta. Az épületek, az időjárási körülmények és az elszigeteltség állandóak Port Lockroyban, akárcsak a pingvinek. A posta politikai szerepe is folytatódik; a Brit Antarktiszi Terület ma a legnagyobb brit tengerentúli terület.

(Forrás: Atlas Obscura)


A figyelmetekbe ajánljuk