Loch Ness-i szörny
Shutterstock

Eltűnt volna? Hónapok óta nem látták a Loch Ness-i szörnyet

A legendás Loch Ness-i szörnyet október óta senki sem látta, vagyis egészen pontosan senki nem állította azt, hogy észlelte a rejtélyes lényt.


A Loch Ness-i szörnyről egyre kevesebb szó esett az elmúlt hónapokban, ugyanis október óta senki sem jelentette, hogy megpillantotta volna a hosszú nyakú lényt. A szörnyeteg hivatalos észlelési nyilvántartása tavaly október 11. óta nem rögzített új bejegyzést, így a 2023-as év első észlelése még várat magára.

Ez is érdekelhet:Megoldást találhattak a jeti-észlelésekkel kapcsolatos problémákra

Még a lelkes vadász, Eoin O'Faodhagain, – aki írországi otthonából webkamerán keresztül figyeli – sem látta,

Ebben az évben eddig nem tűnt fel. Úgy gondolom, hogy az utóbbi időben a légköri viszonyok alkalmatlanná teszik Nessie észlelését. Annyi eső, szél és hó esett ott, hogy nehéz észrevenni, akár webkameráról, akár élőben a tó partján

– nyilatkozta O'Faodhagain.

Bár a férfi állítólag novemberben rögzített egy észlelést, amely állítása szerint bizonyította Nessie létezését, azonban az új webkamera-szabályok miatt nem került fel a hivatalos nyilvántartásba.

Gary Campbell, aki a nyilvántartást vezeti, hozzátette, hogy a mitikus szörny észlelésének hiánya miatt nem kell aggódni:

A mi szempontunkból ez egyáltalán nem szokatlan. Még csak másfél hónap telt el az évből. A Nessie-észleléseknek nincs igazi mintája. Annyi, hogy nyáron általában több van belőlük, mint télen.

O'Faodhagain úr hozzátette, hogy az online nézők dolgát az is megnehezítette, hogy az egyik kamera forgóra van állítva.

A szóban forgó kamerát a Shoreland Lodges-nál a Visit Inverness Loch Ness üzemelteti, és a novemberi nagy észleléshez használták.

(Mirror)

A figyelmetekbe ajánljuk