Leonardo da Vinci portréja.
Getty Images

A mester minden feljegyzését tükörírásban készítette

Ezért írta feljegyzéseit tükörírásban Leonardo da Vinci

A történelem egyik legélesebb elméje kétségtelenül a reneszánsz mesterként is emlegetett Leonardo da Vinci volt. A korszakos zsenitől összesen több mint 28 ezer oldalnyi feljegyzés maradt fent, amik azonban elég nehezen olvashatók, da Vinci ugyanis tükörírásban írta az összeset. De vajon mi lehet ennek az oka?



A tükörírás kifejezést da Vincinek köszönhetjük, éppen azért, mert az általa írt jegyzeteket mind úgy írta, hogy csak egy tükör segítségével lehessen elolvasni őket. Az Art Net most ennek az okait kutatta és különös felfedezésekre bukkant.

Természetesen rengeteg teória látott már napvilágot da Vinci nem mindennapi írásmódját illetően. Sokak szerint a zseni azért írt így, mert nem akarta, hogy mások képesek legyenek elolvasni a feljegyzéseit; egyszóval a tükörírás egyfajta titkosításnak számított. Csakhogy ez az elmélet sokak szerint nem állja meg a helyét.

Ez is érdekelhet! Végre kiderült, hol festhette Leonardo da Vinci a Mona Lisát

Tényleg azt gondoljuk, hogy minden idők legnagyobb gondolkodója jó ötletnek tartotta volna egy ilyen egyszerű módszerrel titkosítani a jegyzeteit? Ha nem szerette volna, hogy bárki értse, amit ír, egyszerűen kitalál magának egy új nyelvet – ne felejtsük el, hogy egy olyan emberről beszélünk, aki még a helikopterek gondolata előtt feltalálta az ejtőernyőket!

– idéz egy bloggert a portál, akinek egyébként van egy saját elmélete is a tükörírással kapcsolatban.

Da Vinci jegyzetei a Holdr\u00f3l

Da Vinci jegyzetei egytől-egyig tükörírásban készültek

Fotó: Getty Images

A nyelvek és az, ahogy írunk, egyszerűen igazságtalan rendszerek. Miért kéne mindenkinek balról jobbra írnia? Da Vinci valószínűleg ezt a rugalmatlan hozzáállást próbálta megkérdőjelezni, amikor elkezdte fordítva írni a jegyzeteit


– állítja a blogger.

Olvasd el ezt is! Rejtélyes művészet – miért olyan nagy szám a Mona Lisa?

Mások szerint da Vinci egész egyszerűen azért írt visszafelé, hogy a saját gondolatain töprengjen közben. A tükörírás ugyanis sokkal több időt vesz igénybe, így egyesek szerint a mester ez idő alatt is át tudta gondolni, hogy mennyire helyes az, amit papírra vet.

\u200bDa Vinci anat\u00f3miai jegyzetei

Da Vinci anatómiai jegyzetei

Fotó: Getty Images

A leggyakoribb feltételezés azonban ennél sokkal földhözragadtabb: a szakemberek szerint a tükörírás elsődleges oka da Vinci balkezességében kereshető. A teória szerint a zseni ugyanis mindig elkente a tintát a kezével, amikor balról jobbra írt, ezért fordította meg az írását.

A figyelmetekbe ajánljuk