Carlota Joaquina (Bourbon Sarolta Johanna) 1775. április 25-én született Spanyolországban, a későbbi IV. Károly spanyol király legidősebb életben maradt gyermekeként. Mivel édesanyjának több fia is csecsemőkorában meghalt, Carlota gyermekkorának jelentős részében előkelő helyen állt a trónöröklési sorban. Csak 1784-ben született meg egészséges öccse, a későbbi VII. Ferdinánd. A hercegnő a korabeli királyi udvarokhoz képest is alapos oktatásban részesült: történelmet, földrajzot és nyelveket tanult, emellett festeni, varrni és lovagolni is megtanult. Intelligensnek és műveltnek tartották, ugyanakkor már fiatalon erős személyiségként emlékeztek rá.
A spanyol és portugál udvar már az 1770-es évek végétől tárgyalt Carlota házasságáról. Végül Dom João portugál herceget, a későbbi VI. János királyt választották számára. A frigyet 1785-ben kötötték meg, mindössze néhány héttel Carlota tizedik születésnapja után. Férje ekkor 18 éves volt. A lány fiatal kora miatt a házasságot csak évekkel később hálták el, Carlota azonban már tízévesen elhagyta Spanyolországot, és a portugál udvarba költözött.
Helyzete hamarosan jelentősen megváltozott. Férje bátyja 1788-ban himlőben meghalt, így João lett a portugál trón örököse. Édesanyját, I. Mária királynőt pedig mentális állapota miatt 1792-ben uralkodásra alkalmatlannak nyilvánították, ezért João fokozatosan átvette az ország irányítását. Carlota így már fiatalon a portugál hatalom közvetlen közelébe került.
A spanyol hercegnő azonban soha nem tudott igazán beilleszkedni a portugál udvarba. A fényűzőbb spanyol királyi környezetben nőtt fel, miközben Portugália udvari kultúrája jóval szigorúbb és vallásosabb volt. Szókimondó természete, politikai szerepvállalása és a korabeli királyi nőktől szokatlannak számító viselkedése miatt folyamatosan támadták. Ebben a portugál társadalomban jelen lévő spanyolellenességnek is szerepe lehetett.
Kortársai ráadásul különösen kegyetlenül írtak a külsejéről. Alacsonynak, himlőhelyes arcúnak és jellegzetes Bourbon-állkapcsú nőnek ábrázolták, egyes beszámolók pedig egészen sértő leírásokat hagytak hátra róla. Ezek a jellemzések nagyban hozzájárultak ahhoz a későbbi képhez, amely Carlota Joaquinát szinte „szörnyetegként” ábrázolta.
Carlota és João házassága sem alakult boldogan. Kilenc gyermekük született, miközben kapcsolatukat egyre inkább a bizalmatlanság és a politikai rivalizálás határozta meg. A konfliktus 1805-ben érte el egyik csúcspontját. Carlota összeesküvést szervezett annak érdekében, hogy férjét alkalmatlannak nyilvánítsák az uralkodásra, letartóztassák, és eltávolítsák a hatalomból. A terv azonban lelepleződött. Carlota szövetségeseit letartóztatták, ő maga viszont megúszta a fogságot, mivel João nem akarta nyilvánosságra hozni a királyi család botrányát. Ehelyett külön palotákba költöztek, házasságuk pedig gyakorlatilag véget ért.
Két évvel később már nem egy családi összeesküvés, hanem Napóleon fenyegette a portugál monarchiát. Amikor a francia hadsereg 1807-ben megszállta Portugáliát, a királyi család és az udvar az Atlanti-óceánon keresztül Brazíliába menekült. Az út Carlota számára különösen kellemetlenül alakult: a hajón kialakult tetűfertőzés miatt állítólag le kellett borotválnia a haját. A portugál udvar végül Rio de Janeiróban rendezkedett be, Carlota pedig 13 évet töltött Brazíliában. Távol Európától azonban nem mondott le politikai ambícióiról – sőt, éppen ekkor került a legközelebb ahhoz, hogy saját jogán is jelentős hatalomhoz jusson.
Miután Napóleon Spanyolországot is elfoglalta, a spanyol gyarmatbirodalom politikai helyzete bizonytalanná vált. Carlota IV. Károly lányaként úgy gondolta, hogy joga lehet képviselni a spanyol monarchiát Dél-Amerikában. A Río de la Plata alkirályságában még olyan politikai mozgalom is kialakult, amely őt tette volna meg régensnek. Az elképzelés Carlotismo, azaz karlotizmus néven vált ismertté.
A terv végül elbukott. Carlota saját férje és a portugál vezetés mellett spanyol tisztviselőkkel és helyi politikai erőkkel is szembekerült. Helyzetét az sem könnyítette meg, hogy abszolút uralkodói jogkörökhöz ragaszkodott, miközben támogatói közül sokan inkább alkotmányos szerepet szántak volna neki.
Carlota 1816-ban érte el azt a rangot, amelyre hosszú ideje várt. Anyósa, I. Mária halálával João VI. János néven király lett, ő pedig Portugália királynéja. A királyi család azonban csak 1821-ben tért vissza Portugáliába. Carlota állítólag egyáltalán nem bánta, hogy elhagyhatja Brazíliát. Egy híres, bár nehezen ellenőrizhető történet szerint indulása előtt még a port is lerázta a cipőjéről, mondván, abból a földből semmit sem akar magával vinni.
Hazatérése után újabb politikai konfliktusok következtek. Portugáliában egyre erősebbé váltak az alkotmányos monarchiát követelő liberális erők, Carlota azonban fia, Miguel oldalán az abszolutista irányzatot támogatta. Anya és fia végül VI. János hatalmát is megpróbálta megingatni. Az 1824-es konfliktusba Nagy-Britannia is beavatkozott, Miguelt száműzték, a király pedig visszaszerezte az ellenőrzést.
VI. János 1826-ban meghalt. Carlota még beteg férjét sem látogatta meg utolsó napjaiban. A következő években Portugália újabb trónviszályba sodródott. Carlota korábbi szövetségese, Miguel 1828-ban végül király lett, anyját azonban nem hívta vissza az udvarba. Az egykor hatalomra törő királyné élete utolsó éveit így egyre inkább elszigetelve töltötte a Lisszabon melletti Queluz-palotában. 1830. január 7-én, 54 éves korában halt meg.
Carlota Joaquina megítélése azóta is ellentmondásos. Ellenségei csúnya, intrikus és hataloméhes idegenként ábrázolták, más értelmezések viszont intelligens, rendkívül ambiciózus nőként tekintenek rá, aki nem volt hajlandó beletörődni a korabeli királynéknak szánt passzív szerepbe. Az biztos, hogy egész életében a hatalom közvetlen közelében mozgott – mégis szinte minden alkalommal, amikor saját kezébe próbálta venni, kudarcot vallott.
Olvasd el ezt is!