Kurt Cobain
Getty Images

Kurt Cobain gyerekkori otthona hivatalosan is történelmi jelentőségű helyszínné vált

Az otthon jelenlegi társtulajdonosa, Lee Bacon elárulta, hogy a ház újjáépítésének és eredeti forma újraalkotásának tervei 90-95 százalékban készen vannak.


A washingtoni Aberdeenben található házat, ahol Kurt Cobain felnőtt, hivatalosan is műemlékké nyilvánították. Mint azt Washington állam régészeti és műemlékvédelmi minisztériuma bejelentette, az épület bekerült a kulturálisan jelentős épületek örökségi nyilvántartásába, és a tervek szerint az eredeti állapot visszaállítása is folyamatban van, sőt mi több, hamarosan el is készül.

Az 1923-ban épült másfél emeletes házban 1968-tól 1984-ig lakott a Nirvana frontembere. A jelenlegi társtulajdonos, Lee Bacon 2018-ban vásárolta meg az ingatlant a Cobain családtól, és nem sokkal ezután kezdte meg a felújítását.

Bacon elárulta a Rolling Stone-magazinnak, hogy a restaurálás 90-95 százalékban befejeződött. Sok szobában az eredeti bútorok és hetvenes évekbeli berendezési tárgyak találhatók.

A célunk az, hogy a házat Kurt korai életének és pályafutásának tiszteletére szolgáló, múzeumi részletességű projektté tegyük. A következő fejezet pedig az, hogy ezt miképp valósítsuk meg. A helyi területrendezési előírások nyilvánvalóan megakadályozzák, hogy a házból egy teljesen önállóan funkcionáló múzeum váljon, de ingyenes magánlátogatások vannak a láthatáron, és a tervek szerint jövő tavasszal már ki is nyithatunk"

– nyilatkozta Bacon.

Ezek után pedig jogosan feltehető lenne a kérdés, hogy ezeket a visszafogottabb „ ingyenes magánlátogatásokat" Bacon miképp képzelte el, ugyanis szinte kizárt, hogy rajongók százai ne toporognának az ingatlan előtt.

A figyelmetekbe ajánljuk