5+1 legendás sláger, ami idén 30 éves

Szinte már ijesztő belegondolni, de harminc évvel ezelőtt 1991-et írtunk. Az év, amikor a tinik BRAVO-t olvastak, amikor mindenki VHS kazettákra próbálta felvenni kedvenc klipjeit és amikor olyan slágerek dübörögtek, melyek a mai napig ikonikusak a könnyűzenében. Ezekből gyűjtöttünk össze 5+1-et!


Michael Jackson - Black Or White 

Michael Jackson Black Or White című dala egészen pontosan 91 novemberében jelent meg a Dangerous című album első kislemezeként. A dal három hét alatt a toplisták élére került, bár a kritikusoktól vegyes kritikát kapott. A Rolling Stone magazin egyik szakértője, Allan Light úgy véleményezte, hogy a dal rendkívül hasonlít Beat It-hez, de a Black or White alulmarad az 1983-as szerzeménnyel szemben.

R.E.M. - Losing My Religion 

Az amerikai alternatív rock zenekar, az R.E.M. ennek a dalnak köszönheti az igazi világsikert. Az együttes 1992-ben három Grammy-díjat kapott, egyet az Out of Time albumért a legjobb alternatív zenei album kategóriában, kettőt pedig a Losing My Religion-ért.

Az együttes gitárosa, Peter Buck írta a zenei dallamot, miközben mandolinján játszogatott. Buck ugyanis akkor vette a hangszert és nem igazán bánt vele jól, de próbálkozott, ezt pedig felvette. Később ezt nyilatkozta:

„Mikor másnap visszahallgattam a felvételt, rengeteg dallam volt, ami arra késztetett, tanuljak meg játszani a mandolinon, és ott volt az is, ami alapján végül elkészült a Losing My Religion."

Roxette - Joyride

A Joyride a svéd Roxette duó harmadik stúdióalbumának címadó dala, mely az EMI kiadásában jelent meg, szinte napra pontosan harminc éve, 1991. március 28-án. Az album és a dal remek kritikákat kapott. A banda az 1992-es Grammy-n a Joyride-nak köszönhetően hazavihette az év pop csapatának járó díjat.

Nirvana - Smells Like Teen Spirit

A Smells Like Teen Spirit a Nirvana nevű amerikai rockegyüttes legismertebb dala, amely meghozta az igazi átütő sikert a banda számára. A rajongók és a kritikusok a zene történelmének legnagyobb dalai között tartják számon. A Rolling Stone magazin által 2004-ben összeállított „Minden idők 500 legjobb dalának" listáján pedig a 9. helyezést érte el.

Prince & The New Power Generation - Cream

A Cream Prince és a New Power Generation dala, amely a Diamonds and Pearls című albumon jelent meg 1991-ben. Prince az MTV Unplugged című műsorában jó pár évvel a dal megjelenése után azzal viccelődött, hogy a dalt úgy írta, hogy mindvégig bámulta magát a tükörben.

Tina Turner - The Best 

Tina Turner egyik leghíresebb slágere is ebben az évben debütált, amely az első válogatáslemezén, a Simply the Best-en jelent meg.

A figyelmetekbe ajánljuk