A régmúlt idők számtalan olyan ijesztő és megmagyarázhatatlan esetet foglalnak magukban, amelyekről el se hinnénk, hogy valójában is megtörténtek. Ennek apropóján az alábbi cikkben négy olyan középkori történelmi tényt mutatunk be, ami máris szebbé teszi a jelent.
A félelmetes női szamuráj
Illusztráció.
A középkori japán hősnő, Tomoe Gozen (1157-1247) volt a japán történelem leghíresebb női szamurája. Gozen a korabeli leírások alapján félelmetes harcos volt, aki bátorságával, fizikai erejével és ügyességével kitűnt a többiek közül. Ezen képességeit pedig nemcsak gyakorlás közben, hanem a csatatéren is megmutatta, ugyanis harcolt a japán polgárháborúban, amely az ország első sógun (katonai diktátor) kormányának létrehozásához vezetett – ez volt az a politikai rendszer, amely az 1180-as évektől 1868-ig kormányozta Japánt.
Külön érdekesség, hogy abban az időben nem volt szokatlan, hogy a japán nők katonai kiképzést kaptak. Évszázadokon át a szamurájok osztályába tartozó nőket kardforgatásra, íjászatra és a különböző fegyverek használatára tanították. Ez azonban elsősorban önvédelmi kiképzés volt, amelynek az volt a célja, hogy a hölgyek akkor is meg tudják védeni magukat, amikor a férfiak épp háborúztak valahol, hiszen nagyon gyakori volt, hogy a különböző rablócsoportok rátámadtak az anyákra és a gyerekeikre.
Tomoe azonban a éles helyzetben is ki akarta próbálni az erejét és a kiképzését. Ezért aktív harcos karrierre törekedett, ennek okán pedig Minamoto Yoshinaka tábornok csapatában szolgált.
Ez is érdekelhet: Hullazsinat, szex és kapzsiság – a középkor négy legbotrányosabb pápája
Nyávogó apácák
Az egyik legbizarrabb középkori történetet egy francia kolostorban jegyezték fel, amikor egy apáca nyávogni kezdett, mint egy macska. A kedves négylábúakat azonban nem kedvelték túlságosan abban az időben, hiszen a macskákat gyakran a Sátánnal hozták összefüggésbe.
Hamarosan a kolostor többi apácája is elkezdett nyávogni, és nemsokára az egész intézmény beszállt a buliba. Végül a jelenség kórusszerűvé vált, és az összes apáca naponta több órán át közösen nyávogott. A jelenség érthető módon riasztotta és felzaklatta a szomszédokat, különösen annak fényében, hogy a macskák az ördöggel és a démoni megszállottsággal kapcsolták össze.
A könyörgések nem kerültek meghallgatásra, így végül katonákat hívtak, akiknek parancsba adták, hogy ostorral csendre kényszerítsék a nyávogó nővéreket. Végül pedig ez vetett véget a tömeghisztériának.
A rejtélyes izzadásos kór
A késő középkorban hirtelen megjelent egy új egészségügyi probléma, az „izzadásos kór", amely először Angliában ütötte fel a fejét, majd elterjedt a kontinensen is. A rejtélyes betegség, az izzadásos kór hét évtizeden keresztül járványos hullámokban tört ki, majd éppoly hirtelen tűnt el, mint ahogyan megjelent. A lappangási időszakról keveset vagy semmit sem tudunk, de amikor a tünetek megjelentek, azok és következményeik hirtelen jelentkeztek, és általában pusztítóak voltak: a halál gyakran néhány órán belül bekövetkezett.
A kezdeti tünetek közé tartozott a rettegés érzése, amelyet reszketés, fejfájás, szédülés, kimerültség, hányinger és erős nyak-, hát-, váll- és végtagfájdalmak követtek. Ezután jött a betegségnek nevet adó tünet: a brutális izzadás. Ezt gyakran hasi fájdalmak és delírium kísérte. A súlyos tünetek jellemzően 15-21 órán át tartottak, és gyakran kómában vagy halálban csúcsosodtak ki. A középkori betegségek között szokatlan módon az izzadásos betegség aránytalanul nagy mértékben sújtotta a felsőbb osztályokat. Ma különböző elméletek a rejtélyes betegséget influenzának, tífusznak vagy botulizmusnak titulálják. Arra azonban még nincs végleges válasz, hogy mi lehetett pontosan az izzadásos betegség.
Szent Antal-tüze
Az egyik legfurcsább nevű középkori betegség a Szent Antal-tüze, más néven anyarozs-mérgezés volt. A betegséget a Szent Antal-rend szerzeteseiről nevezték el, akik különösen sikeresen kezelték az ilyen problémában szenvedőket. A furcsa elnevezés ellenére ez egy szörnyű betegség volt, amely nagy szenvedést okozott az érintetteknek. A tenyésző gomba okozta Szent Antal tüze duzzanatot, bőrpírt és üszkösödést okozott azoknak az áldozatoknak, akiket ez a betegség sújtott.
Egy kilencedik századi szöveg a következőképpen írta le a problémát:
A duzzadt hólyagok nagy járványa emésztette fel az embereket egy undorító rothadás által, úgyhogy a végtagjaik meglazultak és a halál előtt leestek.
A szenvedők gyakran hallucináltak, néha azt képzelték, hogy a sátánnal harcolnak. A betegség előrehaladtával görcsök léptek fel, a végtagok rothadni kezdtek, és a fülek, ujjak, lábujjak, sőt a karok és a lábak is elkezdtek lehullani. 944-ben például egy franciaországi járványban mintegy 40 ezren haltak meg.
Forrás: History Collection
