kiállítás
Fotó: Shutterstock

5 fővárosi kiállítás az év utolsó hónapjára, amit kár lenne kihagyni

A téli időszak talán a lehető legjobb arra, hogy elmélyüljünk egy-egy izgalmas kiállításban, ezért most mutatunk 5 olyan időszaki tárlatot Budapesten, amit mindenképp érdemes megtekinteni decemberben.


​Fénydóm 2. (Biodóm)

A Bidómban berendezett Fénydóm 2. című tárlat a márciusi első kiadás után ismét kifejezetten erre a helyszínre tervezett, helyspecifikus installációkkal várja az érdeklődőket. Újdonság, hogy a kiállítás ideje alatt a Biodóm olyan részei is megnyílnak a nagyközönség előtt, amelyek eddig teljesen zárva voltak.

A Fénydóm 2. témája a természet, amit a szervezők és az alkotók a mikrobiológiai szinttől egészen a világűrig értelmeznek. A fényinstallációk a természet rejtett összefüggéseit tárják fel, és reflektálnak az emberi beavatkozás hatásaira.

A kiállítás november 6. és december 8. között látogatható.

​Női kvóta 01 (Ludwig Múzeum)

Az alapításának 35. évfordulóját ünneplő Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum története során első alkalommal mutat be kizárólag női alkotók műveiből álló válogatást. A múzeum saját gyűjteményéből összeállított kétrészes kiállítás első fejezete a női szerepekkel és a nők művészeti (ön)reprezentációjával foglalkozik, a második rész pedig a nők által választott műfajokat, témákat, valamint a női művészek teljesítményét és eredményeit mutatja be az elmúlt fél évszázadból.

A kiállítás október 18. és január 5. között látogatható.

​Frida Kahlo fotógyűjteménye (Mai Manó Ház)

A Frida Kahlo fotógyűjteménye című kiállítás a világhírű mexikói művésznő életének eddig rejtett pillanataiba enged bepillantást, ezáltal teljesen új szemszögből láttatva a latin-amerikai művészet egyik legemblematikusabb alkotójának viharos sorsát. A kiállítás 2009-es mexikóvárosi bemutatója óta a világot járja, húsz városban már közel egymillióan keresték fel. Budapesten az idén 130. születésnapját ünneplő Mai Manó Házban látható a több mint 200 fotóból álló gyűjtemény.

A kiállítás október 18. és január 12. között látogatható.

​Keserü Ilona: Hommage – Tiszteletadás (Műcsarnok)

Keserü Ilona a kortárs magyar festészet világszerte elismert alkotója. A közel kilencven éve aktív művész képeiből a Műcsarnok három legnagyobb terében rendeztek kiállítást, amelynek központi motívuma a tiszteletadás. Az hommage-képek címzettjei a festő által nagyra becsült mesterek, pályatársak és barátok, mint Martyn Ferenc, Korniss Dezső, Ottlik Géza, Vidovszky László, Weöres Sándor, Bódy Gábor és Ország Lili.

A kiállítás október 11. és január 26. között látogatható.

​Óbudai írók, írók Óbudán (Óbudai Múzeum)

Budapest 150. születésnapja alkalmából 2023 novemberében új időszaki kiállítás nyílt az Óbudai Múzeumban, amely 28, a kerületben egykor élő írónak az otthonhoz való viszonyát mutatja be. A tárlatból kiderül, mit jelentett többek között Csukás Istvánnak, Esterházy Péternek, Krúdy Gyulának, Kassák Lajosnak vagy épp Szécsi Margitnak a III. kerület.

A kiállítóteret 5 tematikus egységre osztották fel: a Beköltözők, az Átutazók, az Otthonra találók, a Gyermekkori érzelmek és emlékek, valamint a Sors és kötődés elnevezést viselő szekciókban a kurátorok a helyi kötődésű írókon és költőkön keresztül próbálják megfogalmazni, hogy kinek mit jelent Óbuda és Békásmegyer.

A kiállítás január 26-ig látogatható.

A figyelmetekbe ajánljuk