Katalin hercegné
Fotó: Getty Images

Öccse megnyugtató híreket közölt Katalin hercegné egészségügyi állapotáról

A walesi hercegné, bár rákdiagnózisa után hosszabb szünetet tartott a hivatalos feladatok ellátásában, nemrég visszatért a közszolgálathoz. Most, hogy befejezte kemoterápiás kezelését, várhatóan egyre több nyilvános rendezvényen jelenik majd meg. A brit Marie Claire szerint Katalin öccse is úgy látja, bíztató a helyzet.

El sem tudom mondani, mekkora megkönnyebbülés, hogy végre befejeztem a kemoterápiás kezelésemet

jelentette beKatalin walesi hercegné néhány héttel ezelőtt.

Az elmúlt kilenc hónap hihetetlenül nehéz volt a családunk számára. Az élet, ahogyan azt ismerjük, egy pillanat alatt megváltozhat, nekünk pedig meg kellett találnunk a módját, hogyan navigáljunk a viharos vizeken és az ismeretlen úton.

Katalin hozzátette: jelenleg igyekszik mindent megtenni, hogy ne újuljon ki nála a rák, hiszen, bár a kemoterápiát befejezte, a teljes felépüléshez vezető út még hosszú. Ennek ellenére alig várja, hogy visszatérhessen a hivatalos feladataihoz és nyilvános szerepléseihez.

Katalin öccse, a 37 éves James Middleton a napokban az NBC Newsnak beszélt a hercegné állapotáról. Bár az interjú apropója James új könyve, a Meet Ella: The Dog Who Saved My Life volt, a kérdések közül természetesen nem maradhatott ki Katalin felépülése sem. A férfi így reagált erre:

Jól van. Nem az én dolgom, hogy az ő nevében beszéljek erről, tudod, hogy mi a helyzet. De megkapja a megfelelő támogatást, amire szüksége van. És mint mindent, ezt is időbe telik feldolgozni.


A figyelmetekbe ajánljuk