III. Károly és felesége, Kamilla
Fotó: James Glossop - WPA Pool/Getty Images

Károly teljesen pozitívan áll a kezeléshez rákdiagnózisa után

III. Károly királynál rákot diagnosztizáltak, kezelését egyből meg is kezdődtek – derült ki a Buckingham-palota február 5-ei közleményéből. A hír hallatán sokak egyből támogatásukról biztosították az uralkodót, a királyi családon belül pedig mindenki optimista a helyzettel kapcsolatban – még maga Károly is.


Ahogy arról mi is beszámoltunk,III. Károly brit uralkodó ideiglenesen minden nyilvános szereplését lemondta. Ennek oka, hogy a napokban rákot diagnosztizáltak nála – a király állapotáról a sajtót szinte azonnal értesítették.

A király közelmúltbeli, jóindulatú prosztatamegnagyobbodás miatt végzett kórházi beavatkozása során egy külön aggodalomra okot adó problémát észleltek. Az ezt követő diagnosztikai vizsgálatok a rák egy formáját azonosították

– áll a Buckingham-palota közleményében.

Ezt is olvasd el! Ezzel a becenévvel illette Meghant apósa, Károly király

A nyilatkozat a továbbiakban úgy fogalmazott, hogy a király teljes mértékben pozitívan áll a kezeléshez, amely hamarosan el is kezdődik:

Az uralkodó hálás az orvosi csapatának a gyors beavatkozásért, amely a közelmúltban elvégzett kórházi kezelésnek köszönhetően vált lehetővé. Továbbra is teljes mértékben pozitívan áll a kezeléséhez, és várakozással tekint a mielőbbi visszatérés elé a teljes közszolgálatba.

A hír erősen összefoghatja a királyi család tagjait. Erről számolt be egy közel álló forrás is, amely szerint Harry herceg visszatér Londonba, hogy egy kis időt töltsön 75 éves édesapjával.

Ez is érdekelhet: Ezért nem teszik rá Károly király arcképét az ausztrál ötdollárosra

A palota több részletet nem osztott meg az uralkodó állapotáról, a rák típusát sem árulták el. A keddi közleményben viszont kitértek rá, hogy a király személyesen döntött úgy, hogy nem titkolja el a nyilvánosság elől egészségügyi állapotát, mivel meg szeretné előzni a spekulációkat, továbbá reméli:

hogy ez segítheti a közvélemény megértését mindazok számára világszerte, akiket a rák érint.

Dr. Jay Verma, a Royal Society of Medicine háziorvosi szekciójának elnöke dicsérte Károly királyt az őszinte kiállásáért. A következőket mondta:

Őfelségének mielőbbi gyógyulást és sikert kívánunk a rákbetegséggel kapcsolatos kezeléséhez. Ugrásszerűen fejlődött a rák kezelése és a túlélési arány, és minél korábban diagnosztizálják a problémát, annál több lehetőség van a kezelésre. Illetve szeretnénk köszönetet mondani Őfelségének azért is, hogy egyedülálló helyzetét kihasználva rávilágított arra, hogy a rák válogatás nélkül mindenkit értinhet, és hogy nem kell szégyenkezni vagy zavarba jönni, ha valaki segítséget és tanácsot kér.

Károly király egyébként már számos egészségügyi szervezet kampányában vett részt: 1997 óta például a Macmillan jótékonysági szervezet védnöke is, akik kifejezték az uralkodó iránti támogatásukat:

Gondolataink Őfelségével, a királlyal és családjával vannak. Legjobb kívánságainkat küldjük ezekben a hihetetlenül nehéz időkben.

A figyelmetekbe ajánljuk