Kamilla és Károly 2019-ben Berlinben
Fotó: Shutterstock

Így kell szólítani Kamillát Károly koronázása után

Kamilla hivatalosan is „királyné" néven lesz ismert, miután őt és III. Károly királyt idén tavasszal megkoronázzák.


A koronázásra május 6-án kerül sor a Westminster-apátságban. Tavaly szeptemberben bekövetkezett halála előtt a néhai II. Erzsébet királynő bejelentette, hogy „őszinte kívánsága", hogy Kamilla a Queen Consort (királyi hitves) nevet viselje, „mivel folytatja saját hűséges szolgálatát".

Egy, a Buckingham-palotában dolgozó bennfentes szerint azonban a királyi család a nehézkes királyi hitves címet az "egyszerűbb" királynéi címre cserélheti.

Ez is érdekelhet: Vajon Kamilla viselni fogja Erzsébet koronáját a koronázáson?

Egy forrás szerint:

A palotában az a vélemény uralkodik, hogy a Queen Consort nehézkes, és egyszerűbb lenne Kamilla számára, ha csak királynéként ismernék, amikor eljön az ideje.

Egy másik erre utaló jel, hogy Kamilla jótékonysági szervezete korábban a Cornwall hercegnéjének olvasóterme nevet viselte, de a múlt héten a Királyné olvasóterme névre keresztelték át, a „Consort" szó nélkül.

Ha tovább olvasnál: Ezt tudjuk Károly és Kamilla koronázásáról

Kamilla kir\u00e1lyn\u00e9 2022. november\u00e9ben

Fotó: Shutterstock

A beszámolók szerint a Buckingham-palota tisztviselői a múltból néznek példákat, beleértve a király nagyapjának feleségére használt címeket is. VI. György király felesége, Bowes-Lyon Erzsébet Queen Consort volt, de férje megkoronázásakor Erzsébet királyné néven vált ismertté, majd a király halála után anyakirálynő lett.

2005 februárjában, amikor Károly és Kamilla eljegyezték egymást, a Buckingham-palota közleményben tudatta:

A tervek szerint Parker-Bowles asszony a HRH The Princess Consort címet fogja használni, amikor a walesi herceg trónra lép.

A király Kamillával kötött házassága közel nyolc évvel azután jött létre, hogy első felesége, Diana walesi hercegnő meghalt. Károly és Diana 15 évig, 1981 és 1996 között voltak házasok, fiaik Vilmos és Harry herceg.

A hercegi hitvesről a királyi hitvesre való váltás azután következett be, hogy a néhai királynő tavaly júniusban, trónra lépésének 70. évfordulóján az alábbiakat nyilatkozta:

Szeretnék köszönetet mondani mindannyiuknak a támogatásukért. Örökké hálás maradok azért a hűségért és szeretetért, amelyet továbbra is tanúsítanak irántam, és alázatosnak érzem magam.

Forrás: Independent

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!


A figyelmetekbe ajánljuk