A palotánál teregette ki fehérneműit II. Károly szeretője, hogy bosszantsa a királynét

Barbara Villiers 1640 novemberében született egy királypárti arisztokrata családban. Édesapja, William Villiers, Grandison második vikomtja I. Károly oldalán harcolt az angol polgárháborúban, és 1643-ban belehalt sérüléseibe. Barbara így egészen fiatalon elveszítette apját, és olyan időszakban nőtt fel, amikor Angliában átmenetileg megszűnt a monarchia.

Az 1650-es évek végére a fiatal nő már híres volt feltűnő szépségéről. Sötét haja, világos bőre és nagy szemei sokak figyelmét felkeltették. 1659 áprilisában feleségül ment Roger Palmer ügyvédhez, egy jómódú, mélyen vallásos katolikus férfihoz. Házasságuk azonban kezdettől fogva problémásnak bizonyult: míg Barbara élénk társasági életet élt és szerette a figyelmet, férje sokkal visszafogottabb természetű volt.

A következő évben Anglia történelme és Barbara élete is gyökeresen megváltozott. 1660-ban helyreállították a monarchiát, II. Károly pedig visszatért a trónra. Barbara ekkoriban került közel az uralkodóhoz, és hamarosan a legfontosabb szeretőjévé vált. Kapcsolatukat egyáltalán nem titkolták. Barbara továbbra is Roger Palmer felesége volt, miközben gyermekeket szült a királynak. Hat gyermeke közül II. Károly végül ötöt ismert el sajátjaként, bár az apaság kérdése nem minden esetben volt egyértelmű.

A király 1661-ben Castlemaine grófjává emelte Roger Palmert, a kitüntetés azonban nyilvánvalóan nem a férj érdemeinek, hanem Barbara királyhoz fűződő kapcsolatának szólt. A házasság végül 1662-ben, egyik gyermekük keresztelése körüli vallási vita után gyakorlatilag felbomlott.

Barbara azonban nem volt hajlandó háttérbe vonulni, sőt, egy különös incidenssel állítólag még az új királynét is igyekezett bosszantani. Amikor II. Károly 1662-ben feleségül vette Bragança Katalint, Samuel Pepys angol naplóíró arra lett figyelmes, hogy Barbara drága fehérneműi a Whitehall-palota egyik kertjében száradnak.

Bár nem bizonyított, hogy valóban provokációnak szánta a gesztust, későbbi viselkedése alapján egyértelmű, hogy esze ágában sem volt átengedni a terepet az új királynénak. Barbara ugyanis Károly támogatásával azt is elérte, hogy Katalin udvarhölgyévé nevezzék ki, ami különösen megalázó helyzetbe hozta a királynét. Katalin kezdetben határozottan tiltakozott az ellen, hogy férje szeretője személyesen szolgálja őt. Egy korabeli beszámoló szerint annyira felzaklatta Barbara bemutatása, hogy még az orra is vérezni kezdett. Károly azonban nem engedett, és végül rákényszerítette feleségét, hogy elfogadja riválisát az udvartartásában.

A király szeretője hamar felismerte, hogy befolyása pénzre és hatalomra váltható. Támogatta szövetségesei kinevezését, fellépett ellenségei ellen, és különféle szívességekért cserébe jelentős összegeket fogadott el.

Az 1660-as évek közepére Barbara Villiers Anglia egyik leghatalmasabb nőjévé vált. Kortársai olykor koronázatlan királynénak nevezték, miközben mások az ország romlásának megtestesítőjét látták benne. Befolyása a politikára is kiterjedt. Különösen ellenséges viszonyban állt Edward Hyde-dal, Clarendon grófjával, aki II. Károly lordkancellárjaként ellenezte a szerető túlzott hatalmát. Amikor Clarendon 1667-ben elveszítette tisztségét, Barbara azok között volt, akik örömmel fogadták bukását. Bár a politikus eltávolítását számos más tényező is előidézte, a király szeretője aktívan támogatta ellenfeleit.

Károly közben elképesztő összegeket költött Barbarára. Ékszerekkel, birtokokkal és különféle kiváltságokkal halmozta el, majd 1670-ben Cleveland hercegnőjévé, Southampton grófnőjévé és Nonsuch bárónőjévé emelte.

Gazdagságának azonban ára volt. Barbara fényűző életmódja, szerencsejáték-szenvedélye és hatalmas költekezései már saját korában is hírhedtté tették. Előfordult, hogy óriási összegeket veszített kártyán, miközben ékszereinek értéke még az udvar előkelőségeit is megdöbbentette.

Barbara és II. Károly kapcsolata soha nem volt felhőtlen. Szenvedélyes veszekedéseik rendszeresek voltak, és bár Barbara féltékenyen őrizte pozícióját, maga sem ragaszkodott a kizárólagos hűséghez. A királynak eközben újabb és újabb szeretői lettek. Közéjük tartozott Frances Stewart, akit Barbara eredetileg maga vezetett be az uralkodó társaságába, később pedig Nell Gwyn színésznő és a francia Louise de Kérouaille is. Utóbbi különösen komoly riválisnak bizonyult, és idővel ő lett II. Károly legbefolyásosabb szeretője. Barbara helyzete az 1670-es évek közepére jelentősen meggyengült.

A hercegnőnek magának is több szeretője volt, köztük a későbbi Marlborough hercege, John Churchill. Legfiatalabb lányának apja egyes feltételezések szerint Churchill lehetett, nem pedig a király. Barbara 1677-ben több gyermekével Franciaországba költözött, de ott sem maradt távol a botrányoktól. Kapcsolatba került Ralph Montagu angol nagykövettel, akinek későbbi politikai nehézségeihez ő maga is hozzájárult. Bár idővel visszatért Angliába, korábbi hatalmát már nem sikerült visszaszereznie. II. Károllyal azonban továbbra is kapcsolatban maradt, és a beszámolók szerint a király nem sokkal 1685-ben bekövetkezett halála előtt is találkozott vele.

Barbara történetének talán legmeglepőbb fordulata évtizedekkel a királlyal folytatott viszonya után következett be. Első férje, Roger Palmer 1705-ben meghalt, így Barbara több mint négy évtized után ismét szabadon házasodhatott. A 65 éves hercegnő ekkor feleségül ment Robert Fieldinghez, egy jóképű, ám kétes hírű kalandorhoz. A házasság azonban hamar rémálommá vált. Kiderült ugyanis, hogy Fielding mindössze néhány héttel korábban már feleségül vett egy másik nőt, akiről tévesen azt hitte, hogy gazdag örökösnő.

A férfi tehát bigámiát követett el, Barbara pedig, aki egykor Anglia egyik legbefolyásosabb asszonya volt, élete alkonyán maga is egy házasságszédelgő áldozatává vált. A hercegnő végül a hatóságokhoz fordult. Fieldinget elítélték, Barbarával kötött házasságát pedig érvénytelenítették. Barbara Villiers 1709 októberében, 68 éves korában halt meg Chiswickben. Bár élete során rendkívül sok ellenséget szerzett, és a kortársak gyakran erkölcstelen, kapzsi, bosszúálló nőként ábrázolták, története ennél jóval összetettebb.

Nem csupán egy király szeretője volt, hanem olyan nő, aki a rendelkezésére álló lehetőségeket kihasználva jelentős politikai és társadalmi befolyást szerzett. Hatalmát azonban II. Károly támogatása tette lehetővé, aki ugyanúgy felelős volt az udvar botrányaiért és Barbara felemelkedéséért, mint maga a hercegnő. Barbara Villiers végül nemcsak saját magának biztosított kivételes rangot és vagyont, hanem gyermekei számára is előkelő helyet teremtett az angol arisztokráciában. Öröksége így jóval túlélte a királyhoz fűződő viharos kapcsolatát.

(Nyitókép, Belső kép 1., Belső kép 2., Belső kép 3.)