Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. Ebben a részben Háy János novellájának egy részletét olvashatják.
Az énnek öt testvére volt és a nyelvtankönyvben lakott. Az én nem létezik önmagában, körbeveszik a testvérei. Én akarok lenni, mondja, s közben osztozni kell öt testvérével az örökségen, ami nem más, mint a lét. Apjuk után ők lettek hatan a léthordozók. Ha lehetnék a másik öt is, ha feoldódnék bennük, talán valóra válna, hogy az én lesz, hogy én leszek a világ. Hisz az öt testvérrel való azonosság: világazonosság. Ám a kísérlet kudarcba fut, mert amikor feloldódik, épp az én veszik el öt testvérkéje ölében, vagy az öt testvér pusztul el az én ölében. Az énnek rengeteg testvére volt, és bennem lakott, mert az öt testvér, ahogy a teremtő parancsa szerint elvárva volt, folyamatosan sokasodott. Minden testvére én volt, ám az én szempontjából egyik sem én volt, csak idegenség volt. Ők voltak, akik a nem-ének voltak, hasonlítottak ugyan, egy apától voltak valók, s gyaníthatóan az anya sem különbözött, sosem lehet tudni, a régi apák sem voltak a maiaknál különbek. A hasonlóság ellenére ők voltak, akik nem ének, akik kívül vannak az énen, akik örökösen arra figyelmeztetnek, hogy mindenkiben egyedül laknak az ének, mert aki társa lehetne, kívül van rajta, neki nem én lesz.
Talán el kéne mennem rokonlátogatásra, gondolta az én, és ahogy kigondolta, csak egyedül volt, nem kellett egyeztetni másokkal, rögvest elindult, hogy meglátogatja nagytestvérét, az őt. Dörömbölt a kapun, beeresztesz kedves testvér. Persze, hogy beeresztelek, testvérem vagy, ágyat vetek neked a folyosó végén, de szundíthatsz egyet akár a liget szélén. Mért a folyosón, mért a ligetben, kedves testvér? Hiába is akarnám, a termek mélyére nem juthatsz, mert én az vagyok, aki rajtad kívül van, megszűnik az én, ha oda belépsz. Szép épületeket látsz, s nézheted, ahogy utazó nézi, hogy jé, ilyen a világ, de nem juthatsz beljebb, mert jegy a benti részekhez nem jár, ami én vagyok bent, neked az a határ, hiszen mindenben azt éled meg, hogy különbözöl, hogy én az vagyok, aki nem te vagy. Az én akkor lépett ameddig léphetett, és lenyűgözte az, amit látott, a táj, a lakosok, az emberek és állatok, s persze a virágok, füvek és fák, ez maga a világ, gondolta. Ledőlt egy kellemes lugasban, és el is aludt, ahogy az emberek szoktak egy fárasztó nap után. Azt álmodta, hogy egyszer majd ő is ő lesz, és nem én, átgázol az őpalota minden termén, de felébredt az álom közepén, akkor, amikor még minden maradt a régiben, az ő ő, az én én.
Nem számolhatom fel az idegenséget, csak akkor, ha megszűnik a létem, gondolta és továbbment. Egy másik testvére hívta már régen, hogy ugorjon be hozzá ebédre, nem kell latolgatni előre, majd meglátják mi lesz a rokonlátogatás vége. Gyere hozzám, mondta kedvesen, én vagyok a mi, jól érzed majd magad itt, hiszen épp olyan vagyok mint te. Itt biztosan biztonságban leszel, amitől önmagad nem védheted, én majd megvédelek. Gondoskodok, helyesebben gondoskodunk rólad, ha kell. Tényleg menynyi hasonlóság, az összes testvér közül mi hasonlítunk egymásra a legjobban, kiáltott fel az én, ahogy végigszemlézte a mi birodalmát. Már rohanok is, hogy mihamarább felvételt nyerjek, s míg loholt a mi csapdájába, mert a mi birodalma csapdaváros volt, nem vette észre, hogy a minek csak az a része kell, ami azonos a többi bentlévőével, a közös. S hogy a mi nem akar mást, mint megszüntetni a benne rejlő különbözőséget, hiszen csak ezen az áron tartható fenn a biztonságos mi-élet.
Világrészt kapsz és világot vesztesz, s veszni látszik az én benned. Még időben vagy, bár lelassultál az ebédtől, itt mindig van terülj-terülj asztalkánk, ha nem akarod elveszteni magad, menekülni kell. Ugrani egyet, mert ott a ti, amelyik nem örül annak, akit korábban magához ölelt a mi. A mi és ti esküdt ellenségek, el kell kerülni, menteni az irhád, s most már nincs más, menni, oda, ahol az utolsó testvér áll az ők bástyáján. Mi az ők, kérdezte magától az én, s rájött, hogy ismeri őket, hisz nem más az ők, mint sok-sok ő együtt. Az ők az őgyűjtő, minden itt van, ami kívüle van. Az apák világa ez, gondolta, a logikus, okokra és okozatokra épülő, a megtanulható világ, ahol a tudás és a módszer az úr, s ha szorgalmasok vagyunk, s megtanuljuk a szabályait, könnyedén közlekedünk benne, elkerüljük a veszélyeket, mondhatni, borítékolva van a mindentől való megmenekülés
