Harry Potter.
Warner Bros. Pictures

A Harry Potter rendezője a film okozta szorongásairól vallott

Az első két Harry Potter-filmet Chris Columbus rendezte, a direktor pedig egy interjúban elárulta, hogy gyakorlatilag megállás nélkül azon szorongott, hogy ki fogják-e rúgni.


Chris Columbus a nemsokára sorozat formájában visszatérőHarry Potter-filmek előtt számos nagysikerű filmet rendezett, ilyen volt például a Reszkessetek betörők első és második része, illetve a Mrs. Doubtfire is.

A direktor azonban a saját bevallása szerint a Bölcsek köve forgatásakor olyan szorongást érzett, mint még előtte soha – írja a Slash Film.

Ez is érdekelhet: Van egy fontos dolog, amit eddig nem tudtunk Harry Potter villám alakú sebhelyéről

A valóság az, hogy a világ nyomása volt rajtunk, és különösen rajtam, mert tudtam, hogy ha ezt elszúrom, akkor mindennek vége

– mondta el egy 2020-as Collider-interjúban.

Columbus szerint minden idegszálával azon volt, hogy csak és kizárólag a munkára, és ne a külső nyomásra figyeljen, azonban ez még közösségi média-mentes időkben is nehéz volt.

Az első film tele volt szorongással. Az első két hétben azt hittem, hogy minden nap ki fognak rúgni. Minden jónak tűnt, csak arra gondoltam, hogy ha egy dolgot elrontok, ha elb***om, ki vagyok rúgva. És ez nagyon intenzív volt. A forgatáson nem engedtem, hogy ez látszódjon, nem volt frusztráció, nem vagyok egy ordibálós típus, mindenkivel jól kijövök, és szeretném, ha mindenki családtagnak érezné magát, úgyhogy az érzelmeimnek ezt az oldalát el kellett rejtenem

– folytatta.

Columbus munkáján azonban végül nem látszódott meg az izgalom, hiszen a Bölcsek köve, és a Titkok kamrája is óriási sikert aratott.

A figyelmetekbe ajánljuk