Meghan és Harry
Fotó: Shutterstock

Meghan és Harry visszatért Angliába, de a családegyesülés ezúttal elmarad

Harry herceg és Meghan Markle a hétvégén érkezett az Egyesült Királyságba, és máris megtette első nyilvános szereplését a manchesteri One Young World Summiton.


Utoljára a királynő platinajubileumakor, június elején jártak Angliában, elhagyva kaliforniai otthonukat. Sussex hercegnéje pedig a királyi kötelezettségek alól való kilépés óta, azaz két év után most először tartott nyilvános beszédet, melyhez egy teljesen vörös színű ruhakölteményt viselt. Arra biztatta a világ fiatal vezetőit, hogy „szilárdítsák meg helyüket a történelemben" és „teremtsenek egy jobb jövőt" − írja a Marie Claire.

A pár a királynő windsori birtokán található Frogmore Cottage-ban szállt meg, azon a helyen, melyet a tengerentúlra költözés és a királyi feladatoktól való 2020-as távozásuk előtt otthonuknak neveztek.

Vilmos herceg és Katalin hercegné szintén a hétvégén költözött be új otthonába, az Adelaide Cottage-ba, ami mindössze néhány percnyi autóútra található a Sussex-i hercegi pártól.

Meghan \u00e9s Harry

Fotó: Shutterstock

Több forrás is azt állítja, hogy a Cambridge-i pár nem tervez találkozni Harryvel és Meghannel, Christopher Andersen királyi szakértő pedig odáig ment, hogy kijelentette: „megpróbálják elkerülni" egymást.

Így nyilatkozott az Us Weeklynek:

Érdekes lesz a következő néhány nap, amikor Harry és Meghan Európába utazik, és királyi bújócskát fognak játszani

Az Európában töltött idő alatt Harry és Meghan a hírek szerint Németországba látogat az Invictus Games Dusseldorf 2023 One Year to Go eseményre, majd visszautaznak az Egyesült Királyságba a szeptember 8-i WellChild Awards-ra. Vilmos és Katalin a királynővel, Károly herceggel és Camilla cornwalli hercegnővel együtt Balmoralban lesz ezen a héten, de utána ők is visszatérnek Windsorba.

Andersen hozzátette:

Az egész egy régimódi bohózatnak tűnik, ahogy ezek az emberek megpróbálják elkerülni egymást. Nem akarják látni egymást, mert mindenki aggódik Harry készülő könyve miatt, ami biztosan tele lesz bombasztikus hírekkel.


A figyelmetekbe ajánljuk