Koporsó.

Gyász helyett csoda: halottnak nyilvánították, a temetése előtt mégis magához tért

A gyászoló család tagjai egy elhunytnak hitt ecuadori nő virrasztása után olyan csodának lehettek szemtanúi, amire még nem találtak magyarázatot: a rokon egyszer csak elkezdett levegő után kapkodni.


A történet főszereplőjét, a 76 éves Bella Montoyát egy agyvérzést követően a múlt héten az éppen ügyeletes orvosok halottnak nyilvánították egy helyi kórházban.

A helyi szokásoknak megfelelően a rokonok virrasztást rendeztek a temetést megelőzően, amely során elbúcsúzhattak a „halottól”, ezután pedig koporsóba helyezték Montoyát.

Ez is érdekelhet: Megrendezni a saját halálunkat? –3 rejtélyes ügy a történelemből

Az elhunytnak hitt hölgy azonban pár órával az esemény után, a temetésre való felkészülése közben elkezdett levegő után kapkodni.Nem meglepő módon a helyszínen lévő rokonok nem hittek a szemüknek.

Az asszony az esetet követően intenzív osztályra került – ugyanabba a kórházba ahol előtte halottnak nyilvánították –, az ecuadori egészségügyi minisztérium pedig egy külön bizottságot hozott létre az eset kivizsgálására.

Az AFP hírügynökség utolérte a hölgy fiát, aki így nyilatkozott:

Apránként kezdem felfogni, mi történt. Most már csak azért imádkozom, hogy édesanyám egészsége javuljon. Szeretném, ha élne és mellettem lenne.

Forrás: BBC

A figyelmetekbe ajánljuk