Elvis Presley és John Lennon is felkerült a legjobban kereső elhunyt sztárok listájára

Az amerikai Forbes idén is összeállította azt a furcsa listát, melyben a legjobban fizetett halott hírességei szerepelnek.


A botrányairól is híres, hírhedt Michael Jackson vezeti a listát, Elvis Presley is előkelő helyet foglal el. Az elmúlt évekhez képest Kobe Bryant került fel, tragikusan hirtelen halálával. A teljes listát a Forbes-on olvashatjátok.

1. Michael Jackson (2020-as bevétel: 48 millió dollár , átszámítva körülbelül 14,5 milliárd forint)

11 éve halt meg a pokirály, akinek ez sorban a nyolcadik olyan éve, amikor ennek a nagyon furcsa dobogónak a legtetején áll, amin még az HBO Go-n, 2019-ben óriási port kavaró Neverland elhagyása című kétrészés dokumentumfilm-sorozat sem volt képes változtatni.

2. Dr. Seuss (2020-as bevétel: 33 millió dollár, átszámítva körülbelül 10 milliárd forint)

Az 1991-ban elhunyt amerikai író, karikaturista tavaly még csak az ötödik helyet csipte meg magának, 2020-ban viszont már egészen a második pozícióig tornázta fel magát, melynek egyik oka az lehet, hogy 2020-ban 6 millió példányszámot adtak el műveiből, ami kereken 1 millióval több, mint az azt megelőző évben.

3. Charles Schulz (2020-as bevétel: 32,5 millió dollár, átszámítva körülbelül 9,8 milliárd forint)

2000-ben hunyt el Snoopy megalkotója, aki megőrizte 2019-es helyét.

4. Arnold Palmer (2020-as bevétel: 25 millió dollár, átszámítva körülbelül 7,6 milliárd forint)

Bár a koronavírus-járvány miatt idén rövidebb volt a golfszezon, a 2016-ban elhunyt Palmer arcával ellátott üdítőitalt kereslete így sem hagyott alább.

5. Elvis Presley (2020-as bevétel: 23 millió dollár, átszámítva körülbelül 7 milliárd forint)

A világjárvány miatt bevezett utazási korlátozások nagyban befolyásolták az 1977-ben elhunyt legenda bevételeit is, hiszen a házából átalakított múzeum teljes két hónapig zárva tartott, pedig az ide látogató rajongók évenete több mint 10 millió dollárt tesznek hozzá Presley pénztárcájához.

6. Kobe Bryant (2020-as bevétel: 20 millió dollár, átszámítva körülbelül 6 milliárd forint)

A 2020-ban tragikus körülmények között elhunyt sportegenda balesete után a rajongók rekordgyorsasággal vásárolták fel a Nike-tól a nevével ellátott termékeket.

7. Juice WRLD (2020-as bevétel: 15 millió dollár, átszámítva körülbelül 4,5 milliárd forint)

Alig 9 hónappal 2019-es, Death Race for Love című albumának megjelenése után hunyt el „Juice WRLD", akinek harmadik lemeze már posztumusz albumként jelent meg és egyből a Billboard listájának élére került.

8. Bob Marley (2020-as bevétel: 14 millió dollár, átszámítva körülbelül 4,2 milliárd forint)

Az elmúlt egy évben több mint 1 milliárdszor streamelték az 1981-ben távozott reggaeton király dalait.

9. John Lennon (2020-as bevétel: 13 millió dollár, átszámítva körülbelül 3,9 milliárd forint)

Közel negyven évvel a Beatles legendás zenészének halála után még mindig nagyon népszerűek az együttes dalai, ez pedig a lista kilencedik helyére tette Lennont.

10. Prince (2020-as bevétel: 10 millió dollár, átszámítva körülbelül 3 milliárd forint)

Amellett, hogy streamelve rengetegen hallgatják a 2016-ban elhunyt zenész dalait, lemezeladásai is jelentősek.

A figyelmetekbe ajánljuk