Lehet, hogy mese, de jól kitalálták: a gyíkemberek története

Ugyan a téma elsőre nevetségesnek tűnhet a legtöbbeknek, de a gyíkemberekben való hiedelem valós jelenség:

egy amerikai közvélemény-kutató cég, a Public Policy Polling felmérése szerint az Egyesült Államokban körülbelül 12 millió ember – az amerikaiak nagyjából 4%-a – gondolja úgy, hogy öltönyben lévő csillagközi gyíkok uralkodnak a világpolitikában, további 7%-uk pedig bizonytalan a kérdésben.

Az őket tanulmányozó pszichológusok szerint az összeesküvés-elméletek általában nem feltétlenül rosszak, hiszen ha mindenki megbízna mindenben, az nem tenne jót az emberi túlélésnek se – és az is igaz, hogy a nagy hatalmú emberek sokszor valóban nem a mi érdekeinket tartják szem előtt.

Az viszont tény, hogy amikor valaki odáig elmegy, hogy minden rossz okozója egy emberi bőrbe csomagolt gyíkember, akkor az már átmegy a a pszichológusok által „megfontolt paranoiának” nevezett jelenségből a teljes logikátlanság területére. Persze, nem csak a gyíkemberelmélet létezik, ha összeesküvésekről van szó, de mégiscsak ez a legizgalmasabb és -abszurdabb mind közül.

Úgy hogy megnéztük részletesen, mi a helyzet a bolygóközi gyíktársakkal.

Először is: mi az a gyíkember? 

A hívek között sincs feltétlen egyetértés a gyíkemberek pontos meghatározásával, de az általános elképzelés szerint különböző típusú hüllőszerű humanoidok járkálnak közöttünk, akik képesek emberi formát ölteni.

Az egyik legfontosabb ilyen típus az elmélet szerint a „drakóniak", akik a Draco (Sárkány) csillagképből származnak.

A fanyalgók itt rögtön feltehetnék egy szőrszálhasogató kérdést:

a gyíkemberek akkor tisztában voltak azzal, hogy a galaxisuk kis szeglete valamennyire hasonlít egy földi kígyóra – amit a Föld korához képest viszonylag későn vettünk észre –, ami miatt a lények végül szándékosan fejlődtek gyík formájúra a szülőbolygójukon?

Részletkérdés. Menjünk tovább.

A „drakóniaiak" magas, szárnyas, hidegvérű humanoid hüllők, akik nem csak titokban uralkodnak az emberek felett, de más típusú gyíkemberek felett is – utóbbiak felett már nyíltabban. Ami a többieket illeti: az összeesküvés hívei között széles körben elterjedt egy másik jelentős csoport, az alakváltó ember/hüllő hibridek, azaz a „reptoidok".

Természetesen a gyíkemberek titokban az emberiség irányításán munkálkodnak, ezért számos korábbi és jelenlegi híresség és politikus is gyíkember: lényegében az USA összes elnöke, ahogy a néhai II. Erzsébet királynő is, de Angelina Jolie vagy éppen Katy Perry is egy gyík celebritás.

Hogy a gyíkemberek miért akarják uralni a világot, arra többféle magyarázat is létezik.

A két leggyakoribb indoklás szerint az aranykészleteink miatt vannak a Földön, míg mások szerint az emberek negatív energiájából táplálkoznak – különösen finom falatnak számít a félelem, a düh vagy a szorongás. Utóbbi miatt reptoidok egy olyan világkormányzati rendszeren mesterkednek, amiben könnyebben manipulálhatják a kollektív érzelmeinket a saját megélhetésük érdekében.

De ki vagy kik álltak elő a részletekig kigondolt hüllőtörténet ötletével a modern korban?

Fantasztikumból valóság 

Ugyan a gyíkemberek legendája már évszázadokkal ezelőtt megjelentek az emberi történelemben, a modern idők egyik legkorábbi és legbefolyásosabb utalása egy bizonyos Robert E. Howard nevéhez kötődik, aki 1929-ben megírta az Árnyékkirályság című fantasynovelláját. A történetben szereplő gyíkemberek meglepően hasonlítanak a ma ismert elméletekhez.

Dióhéjban:

a történetben ősi, alakváltó hüllőszerű humanoidokról van szó, akik bonyolult földalatti barlangrendszerekben élnek, és a háttérből az emberiség irányításán munkálkodnak; többek között különböző csoportokba szivárognak be és az emberek elméjét irányítva befolyásolják a világpolitikát.

Howard művészetét tekintve a későbbiekben is a gyíkvonalon maradt, de közeli barátja, H.P. Lovecraft művei is előszeretettel táplálták a konteó valamilyen változatát.

A gyíkőrület innentől kezdve rohamosan terjedt, és azóta sem mutat megállást.

Az első jelentősebb személy, aki jócskán túlgondolta a könyvek tartalmát egy Maurice Doreal nevű férfi volt, akit látszólag Howard történetei inspiráltak, amikor számos írásos művet készített, a legismertebb szerzeménye Az atlantiszi Thoth smaragdtáblái című könyve, ami többek között magyarul is megjelent.

A fenti szerzők közötti különbség annyi, hogy Doreal ezeket a sci-fi-karaktereket arra használta, hogy a Föld – feltételezett – valós történetét mutassa be, ahol a reptoidokat tényszerű lényekként ábrázolja.

Gyíkemberek a lábunk alatt 

A modern kori gyíkemberelmélet elterjedésében egy másik személy is közrejátszott, aki az irodalmi síkról már-már valósággá formálta át a reptoidok létezését.

1934 és 1935 között G. Warren Shufelt geofizikai bányamérnök aranyat keresett Kaliforniában. Shufelt az eredményesség érdekében feltalált egy készüléket, amely állítása szerint „rádiós röntgensugárzást" használt, aminek köszönhetően képes volt mélyen a föld alá látni; és persze a nemesfémeket – köztük aranyat –megtalálni.

Másodlagos, hogy a Los Angeles Times 1934. január 29-i száma szerint a készülék valójában nem röntgensugarakat használt, hanem egy közönséges lengőingát. De nem is ez a lényeg.

Shufelt „felfedezett" Los Angeles alatt egy elveszett katakombavárost, amely tele van felbecsülhetetlen kincsekkel és feljegyzésekkel, nem mellesleg az embereknél intellektuálisan és tudományosan is fejlettebb emberfaj is ott lakik.

Lehet tippelni, kik.

Shufeltet ugyan nem tudta pontosan, hogy mit talált, de egy állítólagos arizonai hopi törzsfőnök megerősítette meggyőződésében, aki elmesélt neki egy legendát, ami „szóról szóra megegyezett azzal, amit ő talált".

A hopi indiánok szerint 5000 évvel ezelőtt gyíkemberek hatalmas földalatti városokat építettek a térségben, és aranytáblákon rögzítették a saját történelmüket.

Erre egyébként semmilyen ismert utalás nincs egyetlen fennmaradt hopi-legendában sem. Hozzá kell tenni: mivel a hopi indiánok történelme elsősorban szájról szájra terjedt, sok minden elveszhetett, így a technológiailag fejlett, eszes gyíkemberek legendája is.

Emellett a Shufelt által említett törzsfőnök – Little Chief Greenleaf vagy L. Macklin – kiléte is rejtélyes, mivel egyetlen fennmaradt hopi születési és halálozási anyakönyvben sem szerepel egyik név sem. Természetesen itt is lehetséges, hogy az amúgy kiterjedtnek tartott listák nem teljesek, így Greenleaf valóban létezett. Azonban a fejlett gyíkemberek legendáját csak egy embertől ismerhetjük csak: Warren Shufelttől. De vissza a történethez.

Shufelt belelkesedett, és megalkotta a feltételezett földalatti város térképét, amit „bizonyítani" is tudott, mert a műszerével „tökéletes sarkokkal és élekkel rendelkező aranytáblákra bukkant".

Tekintve, hogy nem használt mást, mint egy vízmértékes ingát, nem igazán világos, hogyan fedezett volna fel bármit is az 1930-as években több száz méterrel a Föld felszíne alatt, és az is kérdéses, hogy azért, mert azt állította, hogy aranyat talált, az hogyan lehet egyszerre tudományos bizonyíték is az arany létezésére, de a lényeg: a befektetők pénzét szívesen fogadta, hogy folytathassa az ásatásokat.

A bátor kijelentésnek és az újságok érdeklődésének köszönhetően a történet országszerte megjelent, ráadásul Shufelt a talált arany 50%-áért cserébe elnyerte Los Angeles támogatását is a projekthez, de bőven szerzett még pénzt az ásatások megkezdéséhez más befektetőktől is.

Az ilyen mély ásatásoknál gyakran előfordul, hogy a szakemberek vízbe botlanak. A befektetők és Shufelt szerencsétlenségére ezek a fúrások is így végződtek, a projekt végül körülbelül 105 méteres mélység környékén állt le – Shufelt ezzel ugyan sikeresen elvégezte a tervezett fúrást, elásott kincset végül nem sikerült találnia.

Shufelt ezután úgy tűnik hamar elvesztette a lelkesedését, és a feljegyzésekből úgy tűnik, hogy nem használta többet a röntgenkészülékét más projektekben, és többé-kevésbé eltűnt a történelemből is; annyit lehet tudni róla, hogy 1957-ben halt meg Kaliforniában.

Hogy Shufelt egy ügyes szélhámos volt-e, vagy valóban (esetleg joggal?) azt hitte, hogy Los Angeles városa alatt hatalmas, arannyal teli alagutak léteznek, nem világos. Az viszont biztos, hogy a gyíkemberek hívei az állításait a mai napig bizonyítékként használják az elméletük megerősítésére.

És csak ezek után jött az igazi nagyágyú 

Végül elérkeztünk modern gyíkember-összeesküvések legnagyobb alakjához és az összeesküvések legsikeresebb írójához: David Vaughan Icke-hoz.

Icke egykor a BBC népszerű sportriportere volt, nem mellesleg a brit Zöld Párt prominens tagja. Az élete azonban 1990 környékén gyökeresen megváltozott, amikor valamilyen láthatatlan jelenlétet kezdett érezni, ami elvezette őt a Mind to Mind című könyvhöz, amelyet egy Betty Shine nevű médium gyógyító írt.

Hamarosan felkereste személyesen Shine-t, hátha meg tudja gyógyítani egy ízületi gyulladását, nem mellesleg: megmagyarázná-e, mi a helyzet a láthatatlan jelenléttel, amely a könyvéhez is elvezette. Pár látogatás után Shine már meg is találta a választ:

Icke azért került a Földre, hogy a szellemvilágnak dolgozzon, hogy szócsőként felhasználják az emberiség megsegítésére – innentől kezdve pedig elárasztották a szellemek üzenetei.

Icke, hogy megkímélje magát a párton belüli konfliktusoktól, 1991-ben kilépett a Zöld Pártból. Ezután felesége, Linda Atherton és barátnője, Deborah Shaw oldalán sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette a világnak, hogy ő Isten fia.

Újdonsült szerepében számos merész jóslatot tett. Többek között megjósolta, hogy a világot 1997-ben egy olyan kataklizmikus esemény fogja sújtani, amelynek során Új-Zéland eltűnik a tengerben – a végkifejlet pedig az egész világ elpusztulása lett volna.

Új-Zéland szerencsére azóta is talpon, de a szellemhangok továbbra is jó tanácsokkal látták el.

Icke ugyan számított arra, hogy a szellemvilággal fenntartott állítólagos kapcsolata kritikák tárgya lesz, azt azonban nem gondolta volna, hogy nemhogy nem hittek neki, de még körbe is röhögték egész Nagy-Britanniában – nyilatkozataiban elkeseredésének többször hangot is adott.

Mindezek ellenére Icke kitartott, és számos népszerű könyvet írt, amelyeknek egy része itthon is megjelent. Emellett még egy népszerű összeesküvés-elméletekkel foglalkozó weboldalt is működtet, és ami a legjövedelmezőbb,: rengeteg drága előadást tart több ezres tömegek előtt.

Ezt sajnos már nem teheti meg 25 EU-s tagállamban, miután nem is olyan rég Hollandia kitiltotta a férfit az országból, egyben a schengeni övezetből.

Icke természetesen az oltások és az 5G témáival is foglalkozott. Ugyan az öngyulladás tudtunkkal nem az ő ötlete volt, de részben a témába vág: Az 5G miatt spontán felgyulladhatnak a beoltottak?

A gyíkemberekkel Icke is szoros kapcsolatot ápol: lényegében ők állnak a hatalmas összeesküvés-elméletének középpontjában, nagyjából minden elméletének a vezérfonalai.

A fenti történelmi összefüggéseket elnézve, nem feltétlen meglepő, hogy a szellemvilágból becsatornázott modern gyíkember-történeteinek nagy része jelentős hasonlóságot mutat a már említett a sci-fi-könyvekkel – de van pár egyezés Az atlantiszi Thoth smaragdtábláival is.

Persze ez nem jelenti azt, hogy Icke történetei ne lennénk eredetiek: számos saját elemmel is kiegészítette a narratívát, többek között azt állítja, hogy a gyíkemberek a Holdat használják – amely nyilvánvalóan egy űrhajó és interdimenzionális portál –, hogy egy holografikus valóságot vetítsenek ki az emberek irányítására.

Később javította magát, és azt mondta, hogy valójában a Szaturnusz gyűrűi azok, ahonnan a jelek származnak, és a Hold csak felerősíti és kivetíti őket a Földre.

Persze Icke (pontosabban a szellemvilág) gondoskodik arról, hogy az emberiségnek ne essen bántódása, hiszen ő maga menti meg a Földet azzal, hogy segít az embereknek szeretni egymást vallástól, rassztól vagy politikai hovatartozástól független – ezzel gondolkodással ugyanis kiszakadhatunk a Mátrixból, és legyőzhetjük a gyíkembereket azzal, hogy kiéheztetjük őket a szorongásainkból, félelmeinkből és haragunkból, és csak a szeretet pozitív energiáját adjuk nekik.

Hát így.

Akkor gyíkember vagyok? 

Esetleg. Döntse el mindenki maga.

Források: itt , itt, itt, itt, és itt.