frida kahlo

Érkezik a sorozat, ami felfedi az igazságot Frida Kahlóról

A művész családja részt vett a készülő sorozat elkészítésében, amely új perspektívát ígér Kahlo életéről.


Frida Kahlo életéből készül új televíziós sorozat. A művésznő hagyatéka együttműködött a miami székhelyű BTF Media céggel, hogy létrehozzanak egy olyan sorozatot, amely hűen és hitelesebben mutatja be Kahlo viharos életét.

A művészvilágban kevés olyan személyiség van, aki körül annyi spekuláció keringett, mint az ünnepelt latin-amerikai művésznőről. Hagyatékát kimerítően feltárták, életrajzok, dokumentumfilmek és filmek sokaságát inspirálva – köztük például a Salma Hayek főszereplésével készült, Oscar-díjas Frida-életrajzi filmet.

Kahlo életét fájdalmak szegélyezték: gyermekbénulásban szenvedett, majd egy majdnem halálos közlekedési balesetben megsérült, amelynek következményei egész életében gyötörték. Viharos házassága, válása és újraházasodása Diego Rivera művésszel óriási szenzáció volt. Saját jegyzetfüzetének lapjain találkozásukat egy halálos tragédiához hasonlította:

Két súlyos balesetet szenvedtem életemben. Az egyik a busz, amely összetörte a testem, a másik Diego.

A hamarosan megjelenő tévésorozattal azonban új oldalát ismerhetjük meg a sokat mitologizált művésznőnek. Kahlo dédunokahúga, Mara Romeo Kahlo szerint a széria úgy kívánja bemutatni Fridát, ahogyan eddig még soha nem láttuk.

A cél az, hogy egyedülálló perspektívát mutassunk be, amely azon alapul, amit a családja tud róla, és megmutassuk, hogyan élte valójában az életét

– mondta.

Ez a projekt esélyt ad arra, hogy Frida olyan nőként jelenjen meg, akinek művészete a felhatalmazást, a reményt és az erőt képviselte, és lehetővé teszi, hogy családja megossza a közönséggel, hogy öröksége továbbra is emberek ezreit inspirálja világszerte

– nyilatkozta Alfonso Duran, a Frida Kahlo Management főigazgatója.

Az epizódok tehát feltárják Kahlo életének kevésbé ismert aspektusait, és felfedi az igazságot a valódi művészről, ahogyan azt a hozzá legközelebb állók ismerték és szerették. A projekt további részletei egy későbbi időpontban kerülnek nyilvánosságra.

(Dazed)

A figyelmetekbe ajánljuk