7 film az elmúlt pár évből, ami biztosan elgondolkodtat
Az elmúlt években bőven akadtak olyan filmek, amelyek nem érnek véget a stáblistával. Napokig velünk maradnak, újraértelmezésre késztetnek, és második megnézéskor újabb rétegeket engednek feltárni. Összegyűjtöttünk hét ilyen alkotást – filmeket, amelyeket egyszer szinte biztosan az évtized klasszikusaiként emlegetünk majd.
Denis Villeneuve rendező nagyot mert álmodni – és ma már kijelenthetjük, hogy maradandót alkotott a Dűne univerzumában. A lassabb, világépítő első rész után elkészítette a fűszerért és a hatalomért vívott epikus küzdelem folytatását: egy filmet, amelyben lélegzetelállító akciók sorozata váltja egymást, miközben minden fontos szereplő személyes drámája is kibontakozik. Kiemelten Paul Atreides (Timothée Chalamet) és Chani (Zendaya) kapcsolatának alakulása kap hangsúlyt. A monumentális sci-fi újranézése már csak azért is csábító, mert 2026 végére biztosan érkezik a filmsorozat harmadik felvonása.
Ha a 2020-as évek botrányfilmjeiről esik szó, kikerülhetetlen Emerald Fennell alkotása, amely egy fiatal oxfordi diák, Oliver Quick (Barry Keoghan) és arisztokrata évfolyamtársa, Felix Catton (Jacob Elordi) barátságáról szól. A fiúk közötti kapcsolat akkor lép új szintre, amikor Catton meghívja Quicket különc és gazdag családjának hatalmas birtokára, ahol aztán elszabadul a nihil. Bár a Saltburn elsőre provokatív jeleneteivel és kiváló színészi alakításaival ragad magával, ha utólag végiggondoljuk a történetet, hamar kirajzolódnak a film szatirikus rétegei is.
Az abszurd filmjeivel világhírűvé vált Yorgos Lanthimos sajátos Frankenstein-története egyszerre groteszk, gyönyörű és feszélyező: a Bella Baxter (Emma Stone) felnövését követő fekete szatíra radikális képi világgal és még radikálisabb mondanivalóval dolgozik. A társadalmi elvárások, a szabadság, a női önrendelkezés és a keresett identitás mind olyan témák, amelyek miatt a Szegény párák több öncélú művészi élménynél. A film vizuális megoldásai és groteszk világa újranézéskor pedig még többet adnak, és garantáltan nem engedik el napokig a fantáziánkat.
Christopher Nolan Oscar-díjas eposza nem csupán a Manhattan-tervet ismertető történelmi dráma: az Oppenheimer jóval inkább egy morális kérdéseket feszegető életrajzi film, amely minden mozzanatában az emberi felelősséggel, a tudomány erejével és a politikai játszmák határvonalaival foglalkozik. Cillian Murphy játéka egyszerre érzékelteti J. Robert Oppenheimer zsenialitását és belső vívódásait. A film rétegei – azaz a kihallgatások, a visszaemlékezések – napokig elemezhetők, ahogyan a következmények súlya is.
Greta Gerwig alkotása első pillantásra színes-szagos vígjátéknak tűnik, második nézésre azonban jóval többnek mutatkozik. A Barbie egy intelligensen megírt társadalmi szatíra arról, hogyan próbál mindenki alkalmazkodni és megtalálni a saját szerepét egy olyan rendszerben, amely gyakran korlátok közé szorít. A film ügyesen keveri a popkulturális utalásokat és a humort az önreflexióval, miközben felteszi a kérdést: hol járna jobban Barbie (Margot Robbie) – a kiszámíthatatlan valóságban vagy a tökéletes, ám monoton álomvilágban?
Mark Mylod thriller-szatírája egy futurisztikus fine dining étteremben játszódik, a cselekményszálak azonban mégis egész társadalmat érintő, aktuális témákat feszegetnek. A film egyszerre kíván kérdéseket megfogalmazni hatalomról, kiszolgáltatottságról vagy épp a kortárs művészetről A film folyamatosan játszik a nézői elvárásokkal, és ahogy haladunk előre, fogásról fogásra, úgy válnak egyre elgondolkodtatóbbá a látottak. A film stílusán túl pedig Anya Taylor-Joy és Ralph Fiennes színészi alakítását sem felejtük el egyhamar.
Az Oscar-díjas akció-kaland egy kiégett mosodatulajdonost (Michelle Yeoh) követ, aki súlyos adótartozása mellett a nem túl jó házassága és a lányával való érzelemmentes kapcsolata miatt sem érzi magát elégedettnek az életben. A megoldás végül párhuzamos univerzumok közötti kalandozások jelentik, amely alatt egészen különleges módon esik szó generációk közti feszültségekről, traumákról és arról az alapvető gondolatról, hogy mindenki meg szeretné találni élete értelmét a nagy káoszban.
Főhősünk abszurd akciójelenetei és a film meglepő fordulatai mögött tehát mély érzelmi mag húzódik: a Minden, mindenhol, mindenkor minden egyes megnézésekor képes megnyugtató válaszokat adni a családi kapcsolatok, a döntéseink következményei és a „mi lett volna, ha” érzéseink kapcsán is.
Olvasd el ezt is!