Donatella Versace
Fotó: Shutterstock

Tanárjelöltből milliomos divattervező – így változtatta meg Donatella Versace a divatipart

Az egyik legismertebb olasz divatház, a Versace március 13-án egy közleményben bejelentette, hogy Donatella Versace lemond a kreatívigazgatói posztjáról. Azóta kiderült, hogy utódja a Miu Miu egykori tervezője, Dario Vitale lesz. Donatella közel harminc éven át igazgatta a luxusmárkát, amit merész döntéseinek köszönhetően új szintre emelt – pedig alapvetően egyáltalán nem is akart a szakmában dolgozni. De vajon hogyan tudott három évtizeden keresztül releváns maradni, és ez idő alatt milyen hatást gyakorolt az iparra?


A Versace márkanév egyet jelent a luxussal, a játékos mintákkal és az időtálló, feminin dizájnnal. A márkát eredetileg bátyja, Gianni Versace alapította 1978-ban, aki eredeti látásmódjával, az ókori görög mitológia és a modern absztrakt elemek ötvözésével meghatározta a nyolcvanas évek divatját, a Versace mint fogalom mégis Donatella Versace nevével forrt egybe. A korai beszámolók szerint a testvérpár már gyerekkora óta elválaszthatatlan volt: az idősebb tervező mindig is az első számú múzsájaként tekintett húgára, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az azóta a védjegyévé vált platinaszőke haját is ő álmodta meg.

Amikor bátyja már javában építgette cégét, Donatella filozófiát, nyelveket és irodalmat tanult egy milánói egyetemen, mivel eredetileg tanárnak készült. Az évek során azonban Gianni kérésére egyre jobban belefolyt a márka mindennapi teendőibe: eleinte a marketingért és a különböző fotózásokért volt felelős (gyakorlatilag ő indította el az olyan szupermodellek karrierjét, mint Naomi Campbell, Linda Evangelista vagy Kate Moss), később pedig már a Versus és a Young Versace vonalakat tervezte. Mindeközben, nepotizmus ide vagy oda, még a cég alelnöki posztjában is helytállt.

Saját visszaemlékezései szerint az egyetemi tanulmányainak köszönhetően teljesen más szemszögből tekintett a divatra, mint művész beállítottságú bátyja, aki emiatt rendszeresen kikérte a véleményét még az olyan aprónak tűnő döntésekben is, mint például az anyagválasztás.

Gianni egy igazi művész volt, egy zseni. A közös munkánk során mindig arra ösztönöztem, hogy kitolja a saját kreatív határait, hogy merészebb, provokatívabb ruhákat tervezzen

fejtette ki 2017-ben a Numéro magazinnak.

A tragikus haláleset, ami mindent megváltoztatott

Az 1997-es év fordulópontot jelentett a márka életében: 51 éves korában Gianni Versacét meggyilkolták. Donatella Versace a tragikus eseményt követően a divatház élére került, ami továbbra is a család kezében maradt:

a vezérigazgató a legidősebb testvérük, Santo Versace lett, míg a cég 50 százalékos részesedése az újdonsült kreatívigazgató lánya, Allegra Versace kezébe került.

A következő év óriási kihívást jelentett Donatella Versace számára, hiszen a debütáló kollekcióját a divatvilág és a kritikusok egyaránt árgus szemekkel figyelték – akkoriban a legtöbb újságcikk arról értekezett, hogy a tervező vajon képes-e továbbvinni bátyja örökségét, vagy a Versace név örökre a süllyesztőbe kerül.

Legelső bemutatóján rengeteg sztár jelent meg, ott volt például Karl Lagerfeld, Donna Karan, Angela Missoni és Miuccia Prada, a show-t pedig Naomi Campbell nyitotta, akit Kate Moss követett. A kollekció – amivel bátyja előtt tisztelgett – végül óriási sikert aratott, ami kétségtelenül meghatározta a márka jövőjét.

A következő években Versace a bátyja öröksége mellett saját, egyéni stílusával kísérletezgetett, amit a merész, rendkívül nőies szabások és élénk színek jellemeztek, az összeállításai pedig azonnal felismerhetővé váltak. Egyedi perspektívájának köszönhetően a Versace bekerült a legelitebb divatházak közé.

Az első néhány év, amit vezető designerként töltöttem, nem volt egyszerű számomra. A legtöbben azt tanácsolták, hogy egyszerűen csak folytassam, amit Gianni csinált, de muszáj volt a saját utam járnom. Nőként nyilvánvalóan teljesen másképp álltam ahhoz, hogy más nőknek tervezzek ruhákat. Nagyon fontosnak éreztem, hogy a darabjaimmal magabiztosságot adjak és felemeljem a nőket, hogy elhiggyék, hogy bármire képesek

mondta. Korábban pedig arról beszélt, hogy a kilencvenes évek szupermodelljeinek felemelkedését a „feminizmus egyik fontos pillanatának“ tartja.

A marketingstratégia, ami mindent megváltoztatott

Rendkívüli érzéke volt a marketinghez is, ugyanis már korán, még az ezredforduló előtt rájött, hogy a popkultúra, a sztárok és a divatvilág találkozása nagyon is jövedelmező lehet a márka számára. Kezdeti törekvéseként (a legtöbb luxusmárkával ellentétben) a divatbemutatói első soraiba mindig az akkori legnagyobb sztárokat hívta meg, és egyre több hírességet öltöztetett vörös szőnyeges eseményeken azért, hogy szélesebb rétegeket érhessen el.

Habár a Versace hivatalos álláspontja szerint sosem fizetett ismertségeknek azért, hogy megjelenjenek a divatbemutatóin, ennek ellenére bevett szokásnak számít, hogy szponzorálja az odajutást és a szállás költségeit, valamint az eseményen viselt ruhakölteményről is gondoskodik.

Donatella újításának kereken 2000-ben meg is lett az eredménye: a Jennifer Lopeznek tervezett, sifonból készült, erősen kivágott „dzsungelruha“ (amit a 42. Grammy-díjátadón viselt) merész szabása miatt annyira botrányossá vált, hogy még az is látni akarta, akit a popkultúra egyébként hidegen hagyott.

A következő napokban annyian kerestek rá az énekesnő elhíresült ruhájára, hogy emiatt jött létre a képalapú keresőmotor a Google-ön.

A kétezres évektől kezdve Donatella a kollekcióiban ügyesen játszott a grafikai nyomatokkal, a legendássá vált logóval, mindemellett pedig rendszeresen kollaborált kortárs, trendi márkákkal, így a divatház neve egyre több demográfiai csoporthoz jutott el. Ebben az időszakban bővíteni kezdte a márka portfólióját: 2000-ben nyílt meg a Palazzo Versace Australia hotel, melynek extravagáns belső tereit ő tervezte, azóta pedig megnyílt a második szállodája is, a Palazzo Versace Dubai.

2005-ben pedig felkérték, hogy tervezze meg a Mini Cooper autó saját verzióját. Érdemes megemlíteni , hogy Donatella Versace volt az egyik első tervező, aki az elmúlt években berobbanó vintage és archív kollekciók iránti őrületet kihasználva újragondolta bátyja legemlékezetesebb korai tervezéseit, amelyeket az aktuális trendekhez igazított.

A Versace márka és az ahhoz szorosan fűződő család tragikus, egyben felemelő története minden korosztállyal rezonálni tud, habár ez önmagában semmit sem érne a tervező újító szemlélete és merészsége nélkül. Donatella Versace iparra gyakorolt hatását számos dokumentumfilm feldolgozta már, melyekben még a konkurens divattervezők is egyöntetűen elismerik a tehetségét és rátermettségét.

A kulturális örökség fenntartása fontos, de még fontosabb, hogy ne ragaszkodjunk a múlthoz. Mindig előre kell néznünk, és merjünk kreatívak, önmagunk lenni. Hosszú éveken keresztül az elvárások, az ítélkezések és a rossz tanácsok nyomása alatt éltem. Úgy érzem, mostanra sikerült megtalálnom a saját hangomat, és a márka is olyan irányba halad, amilyennek megálmodtam

mondta 2022-ben.

(Források: Medium, Harper’s Bazaar, Vogue, Dazed)

A figyelmetekbe ajánljuk