Freddy Mercury

Így hangzik a Bohemian Rhapsody a világ legnagyobb orgonáján

Egy közel sem hétköznapi hangszeren szólaltatták meg a Queen rocktörténeti klasszikusát.


2016-ban a Queen Bohemian Rhapsody (Bohém Rapszódia) című számát egy 1905-ös vásári orgonán is eljátszották, 2021-ben azonban egy még nagyobb hangszeren szólaltatták meg a zenetörténelem egyik legfontosabb dalát.

Ez is érdekelhet: Elárverezik Freddie Mercury kocsiját, amihez nem is volt jogosítványa

Joshua Stafford orgonaművész a Queen-klasszikust egy Midmer-Losh-síporgonán adta elő. A 33 112 sípból álló orgona konkrétan a „valaha épített legnagyobb és leghangosabb hangszer".

Az orgona a Boardwalk Hall Main Auditoriumában található Atlantic Cityben, New Jersey államban.

Érdemes pár szót ejteni magáról a dalról is: a sláger az 1975-ös A Night at the Opera című nagylemezen mutatkozott be a közönségnek. A Bohemian Rhapsody azért számít rendkívül különlegesnek, mivel három teljesen különböző szekcióból van összeállítva, az egyik rész pedig operabetétekre hajazó stílusjegyekkel van felvértezve.

A dalt 3 hét alatt rögzítették, a zenészeknek és a technikusoknak pedig komoly kihívásokkal kellett szembenézniük, ugyanis zenekar tagjainak egy 180 fős kórus atmoszféráját kellett megteremteniük.

A dalhoz egy videoklip is készült, ami a szakértők szerint az egyik első olyan zenés kisfilm, amit kifejezetten promóciós célból forgattak.

A Bohemian Rhapsody mára egyértelműen a rocktörténelem egyik legfontosabb darabjává vált, a különböző évtizedes slágereket felvonultató listákon rendszeresen az élmezőnyben végez.

Forrás: Open Culture


A figyelmetekbe ajánljuk