Anne Hathaway mosolyog.
Getty Images

Anne Hathaway ezt gondolja Az ördög Pradát visel folytatásáról

Anne Hathaway szkeptikus Az ördög Pradát visel folytatásának elkészítésével kapcsolatban, és nemrég a The View című műsorban elmondta, miért nem tartja elképzelhetőnek a projekt megvalósítását.


Az elmúlt időszakban több rajongó is szóba hozta, hogy az ikonikus, Az ördög Pradát visel című romantikus vígjátéknak igenis járna egy folytatás, azonban Hathaway nem feltétlenül ért egyet ezzel a felvetéssel:

Nem tudom, hogy lehet-e folytatás. Szerintem az a film egy másik korszakban készült. Ma már minden annyira digitális, és az a film egy fizikai dolog előállításának koncepciója köré épül, és ez egyszerűen nagyon más

– mondta az ABC talkshowjában.

Ez is érdekelhet: Négy film, ami biztosan megnöveli az önbizalmad

A 2006-os, David Frankel által rendezett film Lauren Weisberger azonos című regénye alapján készült, és a történet Meryl Streep által alakított Miranda Priestly divatmagazin-szerkesztő és asszisztense, Andy körül forog. Hathaway alakítja Andy-t, aki főiskolát végzett újságíróként szerencsét próbál egy divatmagazinnál, és végül Priestly második asszisztense lesz. Az előbb említett színésznők mellett Emily Blunt és Stanley Tucci is feltűnik a moziban.

Annak ellenére, hogy Hathaway nem tartja elképzelhetőnek a folytatást, a színésznő szívesen megnézné, mit csinálnának napjainkban a történet szereplői.

Csábító arra gondolni, hogy Andy-nek és Emilynek szüksége van Miranda kávéjára, ő pedig valahol Európában van. Aztán útközben felszedik Stanley Tuccit Olaszországban, aki egy étteremben van. Csábító, de nem hiszem, hogy ez meg fog történni

– tette hozzá.

Cikkünk hasonló témában: 3 film, ami megmenti a borongós vasárnap délutánodat

Hathaway azt javasolta, hogy rebootolhatnák Az ördög Pradát visel című filmet, és „új embereket is találhatnának" hozzá. A The View műsorvezetői azonban nem rajongtak a film teljes újragondolásának ötletéért.

Forrás: Deadline

A figyelmetekbe ajánljuk