Van egy bizonyos 3D szemüvegekkel összefüggő látásbetegség, ami miatt sokan sajnos tényleg hánynak is akár ettől a technológiától, szó szerint. De van pár tipp, ami segít rajta!
Amikor James CameronAvatar című filmje 2009-ben a mozikba került, a filmes csodának tartották. Cameron és a 20th Century Fox hónapokig nem csak filmként, hanem élményként reklámozta a filmet, amelyet csak akkor lehet igazán értékelni, ha a filmet 3D-ben és IMAX-ben nézzük. Az Avatar vizuálisan is olyan lenyűgöző volt, mint amilyennek ígérték, és a Pandora extrasoláris holdjának és a na'vi-k terveinek megalkotásakor a részletekre fordított figyelem valóban figyelemre méltó.
Az Avatar valóban mérföldkő a maga nemében a filmes technológiai fejlesztéseket tekintve. Bármennyire is dicsérték a látványt az évek során, egy nagy probléma van egy ilyen méretű film elkészítésével - fennáll a veszélye, hogy egyes nézők fizikailag rosszul lesznek tőle. A 3D-s filmek fantasztikus módja a közönség lekötésének, de azok számára, akik vergencia-akkomfortérzékenységben (ma már 3D-s mozgásbetegségnek nevezik) szenvednek, ez egy teljes rémálom lehet.
A vergencia-akkomodáció az agy által kapott jelzések össze nem illését jelenti, amikor a szemek megpróbálják feldolgozni egy virtuális 3D-s tárgy távolságát és a szemek által a tárgy elhelyezéséhez szükséges fókusztávolságot. Sok esetben az emberek képtelenek összefüggő jeleket küldeni az agynak, hogy kitalálják, mi a tárgy és milyen messze van, mivel a 3D-s kép más vizuális síkon létezik, mint a tényleges filmvászon, és a szem/agy állandó próbálkozásai az újrakalibrálásra fejfájást, hányingert és szédülést okozhatnak. Egyes szélsőséges esetekben ez akár hányást is kiválthat, vagy egy tajvani férfi esetében akár halált is.
Nem az Avatar volt az egyetlen olyan 3D-s eset a századfordulón, amely ezt a jelenséget okozta, hiszen a Nintendo is hasonló panaszokat tapasztalt a Nintendo 3DS kézi konzol megjelenése után. A 3D-ben bemutatott szórakozás ebben az időszakban még kevés volt, és a legtöbb néző szemét nem bombázták olyan folyamatos vizuális ingerekkel vagy ultra nagy felbontású képekkel, mint manapság. Sajnos a 3D-s mozgásbetegségre nincs gyógymód, de a társadalom sokkal jobb helyzetben van az olyan 3D-s médiafogyasztáshoz, mint a hamarosan megjelenő Avatar 2, mint 2009-ben.
Azok számára, akik érzik a 3D-s mozgásbetegség hatásait, itt a jó hír. Egyrészt a 3D és a nagy felbontású vizuális eszközök ma sokkal elterjedtebbek, mint 2009-ben, és a képernyőktől való függőségünk az egekbe szökött. Ez azt jelenti, hogy a szemünknek több mint egy évtizede volt arra, hogy alkalmazkodjon és fejlődjön a változó vizuális környezethez. Valószínű, hogy az éveken át tartó végzetszerű görgetésnek és a digitális hirdetőtáblák előtérbe kerülésének köszönhetően jobban felkészültünk egy olyan film kezelésére, mint az Avatar.
Ha még mindig aggódsz amiatt, hogy esetleg rosszul leszel a moziban, íme néhány tipp, ami segíthet:
- Csukd be az egyik szemed (a RealD 3D szemüvegek akár csak egy szemmel is működnek).
- Üljön minél hátrébb és középen a moziban.
- Tekintetednek a képernyő fókuszban lévő részére történő rögzítése, és a fókuszon kívüli vagy háttérelemek elkerülése.
- A legfontosabb, hogy ne vedd le a 3D szemüveget. Bármennyire is úgy tűnik, hogy ez jó ötletnek tűnik, az állandó igazítás és újraigazítás a szemed számára csak ront a helyzeten.
(Forrás: /Film)
