Arnold Schwarzenegger
Fotó: Mauricio Santana/Getty Images/NETFLIX

Több, mint egy legyőzhetetlen kiborg – minden idők 7 legjobb Schwarzenegger filmje

Akcióhős, testépítő, üzletember és kormányzó: Arnold Schwarzenegger a bizonyíték rá, hogy az amerikai álom valóban létezik.


1947-ben született Ausztriában, és már fiatal korában hajtotta kemény neveltetése és megfelelési kényszere. Apja, egy rideg és merev rendőr, elvárta tőle, hogy a nyomdokaiba lépjen, de Arnold megfogadta, hogy soha nem hagyja, hogy bárki megmondja neki, ki legyen.

Már nagyon fiatalon, 15 évesen elkezdte a fizikai és pszichológiai edzéseket, amelyek végül súlyemelő és testépítő mesterré tették. Első Mr. Universe címével 1967-ben, 20 éves korában kezdte megízlelni a sztárság ízét, és a következő négy egymást követő évben is győzött. Mi azonban inkább a kamera előtti karrierjéről ismerjük. Ha még csak most mártózol bele Arnie karrierjébe, azt ajánljuk, ezekkel az Arnold Schwarzenegger-filmekkel kezdd!

Ez is érdekelhet: 4 júniusban érkező Netflix-sorozat, amit kár lenne kihagyni!

​1. Conan, a barbár (1982)

A Conan, a barbár epikus mese vadállatokról, bajba jutott leányokról és izomról, amitől egyből megemelkedik kezd a tesztoszteronszinted. Egy hadúr és varázsló serege megöli Conan szüleit, őt pedig rabszolgasorba taszítja. A férfi egész életében a bosszúra készül. Arnold áttörő szerepében fizikumával és ütős harcjeleneteivel tartja fenn a figyelmed.

​2. Ikrek (1988)

Arnold itt egy teljesen szokatlan partnerrel veszi fel a harcot a vígjáték műfajában: Danny DeVitóval. A történet szerint a tudósok egy csoportja összeáll, hogy megalkossák a fizikailag, szellemileg és érzelmileg legtökéletesebb embert, Juliust, de nem számítottak arra, hogy vele egy másik gyerek (DeVito) is érkezik. A születésekor elválasztott Julius nekiindul világnak, hogy megtalálja rég elveszett ikertestvérét, akiről kiderül, hogy nem olyan, mint amire számított. Arnold a vígjáték műfajában is ígéretesnek bizonyult, és tovább szélesítette rajongóinak körét.

Ha tovább olvasnál: Schwarzenegger kém lesz egy Netflix sorozatban

​3. Két tűz között (1994)

James Cameron filmjében Schwarzenegger karrierje legsikeresebb akció-románc főszerepében lép a vászonra. Amikor egy titkosügynök gyanút fog, hogy feleségének (Jamie Lee Curtis) viszonya van, úgy dönt, hogy képzettségét felhasználva felkutatja a családi életét tönkretevő szemétládát, miközben egy terrorszervezet összeesküvését is megakadályozza. A rengeteg szórakoztató akciójelenettel teli filmet Curtis segít igazán összefogni. Ha mindez nem győzött meg, nézd meg Bill Paxton fantasztikus alakítása miatt a mocskos autókereskedő szerepében.

​4. Total Recall – Az emlékmás (1990)

Szórakoztató és furcsa sci-fi a Total Recall. Egy építőmunkás (Schwarzenegger) a jövőben valami többet akar megtapasztalni, ezért felkeres egy Recall nevű helyet, amely hamis emlékeket ültet az emberek agyába. Főhősünk úgy dönt, hogy ezzel szimulál egy utazást a Marsra, a jövő egyik nyaralóhelyére, ám véletlenül eltávolítják az emlékeit, így kiderül, hogy egész élete hazugság volt, és valaki holtan akarja őt látni.

5. Ragadozó (1987)

Az egyik legérdekesebb koncepció, amiben Arnold főszerepet kapott, egy közép-amerikai dzsungel mélyén játszódó sci-fi thriller. Amikor egy csapat megrögzött kommandós éppen befejez egy küldetést, észreveszik, hogy valami nincs rendben: túl könnyű volt. Miután ellenségek szétszórt maradványait találják, és csapatuk lassan fogyatkozni kezd, rájönnek, hogy külső ellenség vadászik rájuk. Az akcióval és feszültséggel teli film a sci-fi filmek toplistáin szerepel, és még évtizedek múltán is megállja a helyét.

6. Terminátor (1984)

Az egyik legfontosabb korai szerepében Arnold egy hideg, kiszámított gyilkológépet alakít, aki minden ember elpusztítására törekszik. Egy 2029-ből 1984-be visszaküldött emberi katona (Michael Biehn) megpróbál megvédeni egy fiatal nőt, aki az emberiség megváltásának kulcsát fogja világra hozni, ám ezzel egy időben egy szinte legyőzhetetlen és lelketlen kiborgot küldenek vissza, hogy bármi áron szüntesse meg a vérvonalat. Ez Schwarzenegger, akinek alakítása felejthetetlen.

​7. Terminátor 2 –  Az ítélet napja (1991)

Ha az első Terminátor bebetonozta Arnoldot, mint potenciálisan nagyszerű sztoikus akciógonoszt, a Terminátor 2: Az ítélet napja végleg bebizonyította, hogy egy film érzelmi központja is tud lenni. Ezúttal a T-800-as a jót szolgálja, és kedves kapcsolatot alakít ki a fiatal John Connorral, akinek megmentéséért visszautazott az időben.


A figyelmetekbe ajánljuk