Angelina Jolie

Több hónapra Budapestre költözik Angelina Jolie

Angelina Jolie legutóbb 2010-ben forgatott a magyar fővárosban. Akkor A vér és méz földje című mozija készült, ami az Oscar-díjas színésznő első rendezése volt. Idén októbertől – a tervek szerint év végéig – ismét Budapestre teszi át székhelyét.


Angelina Jolie nemrégiben nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy miért nem láthatta őt a közönség mostanában a filmvásznon. Az interjúból kiderült, hogy Jolie jelenleg egy belső útkeresésben van, ennek ellenére elvállalt pár szerepet. Készülő filmjeinek egyik a Maria című mozifilm, amit pont itt, a magyar fővárosban forgatnak.

Ez is érdekelhet: Napindító gondolat Maria Callastól

Pablo Larraín rendezésének központi karaktere Maria Callas opera-énekesnő lesz, akinek utolsó, magányban eltöltött éveit mutatja be.

A direktor választása nem véletlenül esett a görög származású világsztárra, egyik kedvenc témája ugyanis a híres női sorsok és drámák.

Első nagyobb sikerét a Natalie Portman főszereplésével készült Jackie-vel érte el még 2016-ban. A film a Jacqueline Kennedy Onassis lelki vívódását mutatta be miután férjét, az Amerikai Egyesült Államok egykori elnökét közvetlenül mellette lelőtték. Diána hercegné legsötétebb éveiről 2021-ben fogatott. A Spencerben Kristen Stewart játszotta a címszerepet, aki a karakter megformálásáért be is zsebelt egy Oscar-jelölést a legjobb női főszereplők kategóriájában.

Rendkívül boldog vagyok, hogy lehetőségem van lezárni azt a folyamatot, ami során olyan nőket mutatok be, akik kulturális értelemben megváltoztatták a 20. század sorsát. De a csodálat nem elég ahhoz, hogy filmet készítsünk

fogalmazott a chilei rendező, majd Jolie-val kapcsolatban elárulta, hogy a színésznő segített neki Callas karakterének felépítésében:

Ezt is nézd meg! 5 film a brit királyi család leghíresebb női tagjairól, amit érdemes megnézned

Maria Callas opera-\u00e9nekesn\u0151

A görög származású amerikai Maria Callas opera-énekesnő

Fotó: Getty Images

Mindent meg fogok tenni, hogy megfeleljek a kihívásnak. Pablo Larraín egy olyan rendező, akit régóta csodálok. Az, hogy vele és Steven Knight forgatókönyvíró hozzájárulásával mesélhetem el Maria történetét, egy álom

– fejezte ki elhivatottságát Jolie.

A hírek szerint a direktor azért is a magyar fővárost választotta, mivel hangulatában és építészetében nagyon hasonlít a filmben kiemelt szerepet játszó Párizsra.

A figyelmetekbe ajánljuk