A szépirodalomtól a tizenhatosig: 5 meghatározó könyv a 10 éve elhunyt Esterházy Pétertől

Esterházy Péter 1950. április 14-én született Budapesten, az egykor nagy hatalmú arisztokrata Esterházy család leszármazottjaként. Az ELTE-n matematikusi diplomát szerzett, majd néhány évig számítástechnikusként dolgozott, 1978-tól azonban már szabadfoglalkozású íróként élt. Első kötete, a Fancsikó és Pinta 1976-ban jelent meg, az áttörést pedig az 1979-es Termelési-regény (kisssregény) hozta meg számára. Következő válogatásunk egyáltalán nem rangsor, hanem egy lehetséges út az életműben: a nyelvi kísérletezéstől a családtörténeten és a futballon át az elmúlással való szembenézésig.

Címe alapján akár tankönyvre is számíthatnánk, a Bevezetés a szépirodalomba viszont minden, csak nem hagyományos útmutató. A több mint hétszáz oldalas kötet korábbi műveket – köztük a Függőt, a Kis Magyar Pornográfiát és A szív segédigéit – kapcsol össze új szövegekkel, képekkel, áthúzásokkal és tipográfiai játékokkal. Az olvasó egyik szövegből lép át a másikba, miközben az idézetek, a saját mondatok és a különböző műfajok folyamatosan egymásba csúsznak. A könyv egyszerre kér figyelmet és játékosságot: újra meg újra kibillenti az olvasót abból a biztonságból, hogy pontosan tudja, ki beszél, honnan származik egy mondat, vagy merre tart a történet. A kötet a nyolcvanas évek magyar prózájának egyik meghatározó teljesítménye lett.

A Harmonia cælestis egyszerre családregény, aparegény és több évszázadon átívelő történelmi tabló. Középpontjában az apa alakja áll, rajta keresztül azonban az Esterházy család legendái, Magyarország múltja és a szerző személyes emlékei is egymásba fonódnak. A regény első része rövid, számozott történetekből, anekdotákból és legendákból épül fel. A folyton visszatérő „édesapám” hol főúrként, hol katonaként, hol szolgaként vagy éppen esendő emberként jelenik meg. A második rész már közelebb lép a szerző saját családjához, és a második világháború utáni kitelepítés, a társadalmi lecsúszás, valamint a gyerekkor tapasztalatait idézi fel.

A Harmonia cælestis megjelenése után Esterházy az állambiztonsági levéltárban kutatott. Arra számított, hogy a családjáról készített megfigyelési anyagokat talál, a dossziékban azonban felismerte édesapja kézírását. Kiderült, hogy Esterházy Mátyás a kommunista állambiztonság beszervezett ügynökeként jelentéseket készített. A felismerés alapjaiban írta át a két évvel korábban megjelent Harmonia cælestis apaképét és mindazt, amit Esterházy addig a saját múltjáról gondolt. A Javított kiadásban az ügynöki jelentések részleteit saját jegyzeteivel, kérdéseivel és indulataival együtt közli. Nem próbálja felmenteni az apját, de ítéletet sem hoz fölötte. A dokumentumokat egyszerre olvassa történelmi bizonyítékként és annak az embernek a szavaiként, akit szeretett. Ebből a feloldhatatlan ellentmondásból születik meg a kötet ereje.

A futball Esterházy számára gyerekkori szenvedély, közös nyelv és a világ értelmezésének egyik eszköze volt. Maga is játszott, öccse, Esterházy Márton pedig válogatott labdarúgó lett. Az Utazás a tizenhatos mélyére lapjain ez a személyes kötődés találkozik az íróra jellemző humorral és történelmi érzékenységgel. A 2006-os németországi világbajnokság előtt megjelent kötet német és magyar futballpályák, legendás mérkőzések, vidéki csapatok és személyes emlékek között halad. Szóba kerül az 1954-es berni döntő és az Aranycsapat veresége, de Esterházyt legalább ennyire érdeklik a kisebb klubok, az amatőr játékosok és a pálya szélén állók történetei. Nála a futball soha nem marad meg a gólok és eredmények szintjén. A pálya olyan tér, ahol családi emlékek, nemzeti kudarcok és személyes történetek találkoznak. Egy mérkőzésből így könnyen egy egész korszak hangulata rajzolódhat ki.

Esterházy 2015 őszén hozta nyilvánosságra, hogy hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A 2015 májusa és 2016 márciusa között készült feljegyzésekből született meg a Hasnyálmirigynapló, amely 2016. május 31-én, mintegy másfél hónappal az író halála előtt jelent meg. A könyv a diagnózistól kezdve követi végig a vizsgálatokat, a kezeléseket, a testi változásokat és a betegség által átrendezett mindennapokat. A hasnyálmirigy időnként szinte önálló szereplővé válik: az író megszólítja, vitatkozik vele, figyeli, és megpróbálja mondatok közé szorítani azt, ami egyre kevésbé irányítható. A napló kifejezetten megrázó, de mégsem válik ünnepélyes búcsúbeszéddé. Esterházy a kiszolgáltatottságot is ugyanazzal a humorral, öniróniával és nyelvi kíváncsisággal figyeli, amellyel korábban családról, történelemről vagy éppen futballról írt. A fájdalmat nem takarja el, de azt sem engedi, hogy a betegség teljesen kisajátítsa a szöveget.