Több száz lányt vert véresre Báthory Erzsébet, a magyar vérgrófnő

Báthory Erzsébet Nyírbátorban született a térség egyik legbefolyásosabb főnemesi családjába. Magas színvonalú oktatásban részesült, a magyar mellett szlovákul, görögül, latinul és németül is folyékonyan beszélt. Gyermekkorát betegségek és epilepsziás rohamok nehezítették, miközben olyan környezetben nőtt fel, ahol a szolgák testi fenyítése és a nyilvános büntetések megszokott látványnak számítottak.

Tízéves korában Nádasdy Ferenc eljegyezte, a házasságkötésre pedig 1575-ben került sor. A többnapos lakodalmon állítólag mintegy 4500 vendég vett részt. A férj nászajándékként a mai Szlovákia területén álló Csejtei várat adta neki, amely később a Báthoryhoz kapcsolódó történetek központi helyszínévé vált.

Nádasdy hosszú időket töltött az Oszmán Birodalom elleni hadjáratokban, ezért Erzsébet irányította a család hatalmas birtokainak jelentős részét. Eredményesen védte a területeket, és időnként menedéket, szállást, valamint élelmet adott a környék kiszolgáltatott parasztjainak. A házaspár rendkívüli vagyont halmozott fel, és a Habsburg-udvarnak is kölcsönzött pénzt.

1601 körül egy Anna Darvulia nevű nő került a csejtei udvarba, akit a környéken sokan boszorkánynak tartottak. Állítólag Erzsébet kegyetlensége ettől kezdve csak fokozódott. Egyre gyakrabban tűntek el szolgálólányok, a várhoz hívott papok pedig sokszor azt a magyarázatot kapták, hogy a fiatal nők kolerában haltak meg. Egy lelkész állítólag már ekkor figyelmeztette a grófnőt, hogy a holttesteken látható sérülések árulkodók lehetnek.

Nádasdy 1604-ben halt meg, miután egy betegség következtében lebénult a lába. Özvegye ezután egyedül vezette a birtokokat. A későbbi vallomások szerint szolgálóit tűkkel szurkálták, megverték, megégették és hosszú időre bezárták. A kínzásokban több udvari alkalmazott is részt vehetett, köztük Jó Ilona, Dorka, Katalin és egy Ficzkóként emlegetett fiatal szolga.

A vádak szerint a várakban és udvarházakban elhunyt lányokat sekély sírokba temették, illetve titokban elszállították. A történetek kezdetben főként paraszti származású áldozatokról szóltak. A helyzet akkor változott meg, amikor Erzsébet udvarába kisebb nemesi családok lányai is bekerültek. Eltűnésük miatt szüleik már közvetlenül a királyhoz fordulhattak.

II. Mátyás 1610-ben Thurzó György nádort bízta meg a vizsgálattal. A férfi több száz vallomást hallgatott meg, bár a hozzá forduló emberek jelentős része nem számított közvetlen szemtanúnak. A beszámolók vérrel szennyezett helyiségekről, sikolyokról, sérült szolgálókról és a vár környékén eltemetett holttestekről szóltak.

1610 végén Thurzó fegyveres emberekkel érkezett Csejtére, ahol sérült és halott fiatal nőket találtak. Hogy Erzsébetet valóban kínzás közben érték-e tetten, az nem tisztázható. A grófnő tagadta a vádakat, és szolgáit tette felelőssé.

Az ügyben összesen 317 tanút hallgattak ki, az áldozatok számát pedig 80 és 650 közé becsülték. A legmagasabb szám egy állítólagos feljegyzésből származott, hitelessége azonban vitatott. Erzsébet társait 1611-ben bíróság elé állították. Jó Ilonát, Dorkát és Ficzkót kivégezték, Katalin pedig életfogytiglani fogságot kapott, mivel egyes vallomások szerint időnként megpróbált segíteni a bezárt lányokon.

Báthory Erzsébet ellen nem folytattak nyilvános pert. Családjának befolyása miatt saját várában tartották fogva, ahol 1614. augusztus 21-én halt meg. Először Csejtén temették el, majd a hagyomány szerint a helyiek tiltakozása miatt a Báthory család sírboltjába szállították.

A legismertebb történet, miszerint fiatal szüzek vérében fürdött, hogy megőrizze szépségét, inkább későbbi kitaláció lehet. A szolgák vallomásai véres kínzásokról beszéltek, a vér összegyűjtéséről vagy fürdéshez való felhasználásáról viszont egyikük sem számolt be, így ez sem bizonyítható, ahogyan a legendához kapcsolódó sok más részlet sem. Jó Ilona vallomása azonban sokat elárul a vérgrófnő kegyetlenségéről: