sanghaji Disneyland

Ezreket zártak be a sanghaji Disneylandbe egyetlen koronavírusos eset miatt

Ideiglenesen bezárt a sanghaji Disneyland, miután a park egyik látogatójáról röviddel ottjárta után kiderült, hogy elkapta a koronavírust.


A CGTN pekingi székhelyű, nemzetközi hírcsatorna tudósítása szerint a park igazgatósága vasárnap este jelentette be, hogy a járványkezelési előírásokkal összhangban hétfőn és kedden mindenképp zárva tartanak. Az újranyitás időpontját egyelőre nem tudni.

A bejelentéssel egy időben a parkban és az ahhoz tartozó, üzleteknek és éttermeknek helyet adó Disneytownban tartózkodó látogatók mindegyike csak nukleinsavas vírusteszt elvégzését követően hagyhatta el a népszerű látogatóközpontot, azzal a feltétellel, hogy 24 óra elteltével újabb tesztelésnek veti alá magát, és tizenkét napon át önellenőrzést folytat.

Ez jellemzően a naponta többszöri testhőmérséklet-mérést, és a járványügyi óvintézkedések – a többi közt a társas érintkezések kerülése, arcmaszk viselése – szigorú betartását jelenti a kínai járványkezelésben.

A CGTN a helyi egészségügyi hatóságok közlésére hivatkozva arról is beszámolt, hogy hétfő reggelig közel 34 ezer olyan embert teszteltek le, aki a hétvégén a sanghaji Disneylandben járt. Az addig elvégzett tesztek mindegyike negatív eredményt produkált, vagyis újabb fertőzöttet nem azonosítottak a látogatók között. Emellett 920 mintát vettek a parkban található, különböző felületekről és tárgyakról is, de ezekben sem mutatták ki a vírus jelenlétét.

A szigorú intézkedéseket az után léptették életbe, hogy a Sanghajjal szomszédos Csöcsiang tartomány székhelyén, Hangcsouban egy embert vasárnap délután koronavírus-fertőzöttként szűrtek ki. Az utazó ezt követően arról számolt be, hogy egy nappal korábban a sanghaji Disneylandben járt.

A kínai nemzeti egészségügyi bizottság hétfői jelentése szerint az ország szárazföldi részén az előző napon 59 új, belföldi fertőzésből eredő Covid-19-es megbetegedést regisztráltak. Az új esetek közül a legtöbbet az északkeleti Hejlungcsiang tartományból jelentették, emellett az ország további nyolc területén azonosítottak tünetekkel is rendelkező fertőzötteket vasárnap. Jelenleg összesen 869 beteget ápolnak kórházban Covid-19 megbetegedés miatt a kínai szárazföldön.

Csung Nan-san, Kína vezető járványügyi szakértője egy egészségügyi szakértőknek tartott szombati előadáson azt mondta, hogy az elmúlt két hétben a Kína 14 tartományára kiterjedt járványhullámot egy hónapon belül meg fogják tudni fékezni. Csung arra számít, hogy az év végéig az 1,4 milliárdos kínai lakosság nyolcvan százaléka megkaphatja majd a koronavírus elleni védőoltások minden dózisát.

A kínai egészségügyi bizottság pénteki jelentése szerint a teljesen beoltottak száma Kínában már meghaladta az 1,07 milliárdot.

(MTI)


A figyelmetekbe ajánljuk