tűz

Egyre több „zombitüzet" okoz a globális felmelegedés

Teljesen új típusú tüzet azonosítottak, amelyet sem az emberi tevékenység, sem a villámlás nem idéz elő.


A klímaváltozás hatására a bolygó legészakibb területein, ahol az éghajlat gyorsabban melegszik, mint bárhol máshol a világban, gyakoribbá válhatnak a teleket is túlélő, majd tavasszal új erőre kapó úgynevezett „zombitüzek".

Holland és alaszkai kutatók egy műholdas felvételekre, dokumentált villámcsapásokra, emberi jelenlétre és infrastruktúrára épülő számítógépes algoritmust hoztak létre, hogy felmérjék a tajgát sújtó zombitüzek mértékét.

Az eredmények alapján 2002 és 2018 között az Alaszkát és a kanadai Északnyugati területeket sújtó lángok átlagosan nagyjából 1 százalékáért a zombitüzek voltak a felelősek.

De volt egy olyan év is, amikor a régiót perzselő lángok 38 százalékának hátterében ilyen tüzek álltak.

„Tudjuk, hogy a tűzszezonban a villámlás és az ember idézhet elő tüzet. Most pedig egy újabb tényezőt azonosítottunk"

– mondta a Nature című folyóiratban publikált tanulmány társszerzője. Sander Veraverbeke, az amszterdami Vrije Universiteit ökológusa.

„Ha a szezon elején olyan helyen alakul ki tűz, amelyet az előző évben felperzseltek a lángok, és se villámlás, se ember nem idézhette elő a tüzet, akkor csak is egy áttelelő tűzről lehet szó"

– tette hozzá a szakember.

Veraverbeke szerint ahogy az éghajlatváltozás hatására kiszáradnak a tájak és egyre vadabbá válnak a nyári tüzek, ezek a zombitüzek valószínűleg egyre rendszeresebbé válnak.

Az elmúlt években Szibériában is észleltek zombitüzeket. Veraverbeke szerint az új algoritmust egy adott térségre vonatkozó adatokkal is lehet használni, például műholdas felvételek révén felmérni a zombitüzek mértékét Oroszország északi részén.

(MTI)

A figyelmetekbe ajánljuk