Egy eltűntnek vélt angolszász kolostor maradványait tárták fel a Readingi Egyetem régészei a dél-angliai Cookham faluban.


Bár történelmi dokumentumokban említés található a 8. századi kolostor létezéséről, annak pontos helye rejtély volt, a történelmi feljegyzések szerint Cynethryth királyné, Mercia uralkodójának, Offának a felesége volt a kolostor elöljárója.

A régészek a falu Szentháromság templomának kertjében folytattak feltárásokat, és fából készült épületek maradványait és a kolostor lakói által használt eszközöket találtak.

Cookham eltűnt kolostora mindig a történészek érdeklődésének középpontjában állt, pontos helyéről számos elméletet állítottak fel. Erre a rejtélyre akartunk egyszer s mindenkorra fényt deríteni. Az általunk talált bizonyítékok kétség kívül megerősítették, hogy az angolszáz kolostor egy Temze menti kavicshordalékos szigeten terült el, ott ahol ma a templom áll"

– idézte Gabor Thomast, az egyetem régészét a Heritage Daily hírportál.

A királyi kötődésen kívül alig lehet tudni bármit is a kolostor életéről, illetve azokról, akik a Temze ezen szakaszán éltek, mivel régészeti emlékek nem kerültek elő. Az általunk feltárt leletek segítenek részletes képet alkotni arról, hogyan éltek és öltözködtek itt a barátok. Fényt derítenek arra, miként szerveződtek az angolszász kolostorok és milyen volt az életük

– tette hozzá a régész.

Az augusztusban végzett ásatásokon a régészek találtak korabeli ételmaradványokat, főzéshez és étkezéshez használt agyagedényeket, ruházatok maradványait, köztük egy bronz karkötőt és ruhatűt, amelyet valószínűleg a közösség nő tagjai hordtak.

Cynethryth királynéról Thomas elmondta, hogy egy igazi női vezető volt, akinek már életében valódi hatalma, státusza volt.

Nemcsak pénzérmét veretett arcképével az érméken, de az is tudott róla, hogy, amikor I. Nagy Károly frank király levelet írt az angol uralkodóknak, Offa királynak és Cynethryth királynénak közösen címezte levelét, egyenlő rangra helyezve őket

– magyarázta.

Cynethryth férje 796-ben bekövetkezett halála után csatlakozott a kolostorhoz és lett annak elöljárója, valószínűleg nyughelye is ott volt.

Offa király a történészek többsége szerint a legbefolyásosabb angolszász uralkodó volt Nagy Alfréd előtt. Ő rendelte el földi határfal létrehozását Anglia és Wales között, amely még ma is látható.

A figyelmetekbe ajánljuk