Sergio Reguilon

Sergio Reguilon

Az év legszebb öngólját lőtte Reguilon

Ritkán látni ennyire szépen a sarokba csavarodó lövést, egyetlen probléma, hogy az a saját kapuja volt.


A Tottenham végre nézők előtt fogadhatta ellenfelét a Premier League legutóbbi fordulójában és ennek megfelelően is kezdte a meccset az Aston Villa ellen. Bergwijn már a 8. percben megszerezte a vezetést és úgy tűnt, hogy a londoniak a nem túl jól sikerült szezonjukat csak lezárhatják még szépen.

Aztán olyan történt, amit ritkán látni futballpályán. A Tottenham baloldali védője, Sergio Reguilon egy nem túl veszélyes beadásnál úgy döntött, hogy nagyjából 11 méterre a kaputól nem kifele rúgja, hanem befelé, próbálva valamiért szögletre menteni a labdát sima felszabadítás helyett. A döntése pedig olyannyira rossz ötletnek bizonyult, hogy meglőtte az év legszebb öngólját véletlenül, olyan gyönyörűen védhetetlenül érkezett meg a hálóba.

Ez a komikus baki pedig aztán az egész meccsükre rányomta a bélyeget. A félidő vége előtt ugyanis a váratlanul a meccsbe visszajövő Villa lőtt mégegyet, végül pedig hazai pályán a Tottenham kikapott a nézői előtt. Szerencsétlen Reguilon ha ezt nem a saját kapujába lövi, most arról szólna a cikk, hogy mekkora gólt akasztott.


A figyelmetekbe ajánljuk