Egy Covid-19 felirat.

A tudósok véletlenül felfedezték, hogy a férfiak jobban terjesztik a COVID-19-et, mint a nők és a gyermekek.


A coloradói székhelyű tanulmány célja az volt, hogy az előadóművészeti rendezvényeken történő COVID-átvitelt vizsgálják. Ám amikor a 75 résztvevő által kibocsátott aeroszolok számát mérték, a kutatók meglepő dolgot találtak: a felnőtt férfi alanyok sokkal több részecskét „bocsátottak ki”, mint a felnőtt nők vagy a gyerekek.

A magyarázat pedig valószínűleg rendkívül egyszerű. A felnőtt férfiaknak egyszerűen nagyobb a tüdejük, mint a nőknek vagy a gyerekeknek.

A felnőttek általában több részecskét bocsátanak ki, mint a gyerekek. A férfiak pedig azért bocsátanak ki több részecskét, mert nagyobb a tüdejük

– mondta John Volckens, a Colorado Állami Egyetem gépészmérnöki professzora a CBS-nek.

Azt is hozzátette, hogy a nagyobb hangerővel beszélő vagy éneklő emberek több aeroszolt terjesztenek.

Összességében azonban az eredmény egyértelmű volt. A zárt terekben – ahol az emberek hangosan beszélnek, énekelnek vagy kiabálnak – a legmagasabb a COVID-19 terjedésének aránya.

A CSU kutatói azt is megállapították, hogy különösen a hangos éneklés több aeroszolrészecskét bocsát ki, mint a hangos beszéd.

A vizsgálat következő fázisa arra fog összpontosítani, hogy mely hangszerek terjesztenek nagyobb valószínűséggel COVID-19-et – mondták a kutatók a CBS-nek.

Forrás: Futurism

A figyelmetekbe ajánljuk