woman smoking cigarette in grayscale photography

Akik rendszeresebben tépnek, az vagy túl keveset alszanak jellemzően, vagy túl sokat. És akkor az alvás minőségéről még nem is beszéltünk.


Nagyjából nyolc óra alvás a legtöbbünk számára létfontosságú ahhoz, hogy másnap ne érezzük magunkat zombinak a munkahelyen. Míg egyesek koffeint használnak, hogy napközben éberek maradjanak, mások a kannabiszhoz fordulnak, mint alvássegítőhöz. Most egy nagyszabású tanulmány a kannabisz alvás időtartamára és minőségére gyakorolt hatásáról igencsak megtépázta a kábítószer jótékony alvás előtti választásként való hírnevét.

A kanadai Torontói Egyetem kutatóinak vezetésével az új tanulmány szerzői a közelmúltbeli kannabiszhasználat és az alvás időtartama közötti kapcsolatot kívánták meghatározni egy országosan reprezentatív amerikai mintában. A résztvevőknek be kellett számolniuk korosztályukról, fajukról, nemükről, középiskola utáni végzettségükről, heti átlagos munkaidejükről és egyéb, egészséggel kapcsolatos változókról.

Az alvás időtartamát rövid, optimális vagy hosszú alvásként kategorizálták, a rövid alvást 6 óránál rövidebb, a hosszú alvást pedig 9 óránál hosszabb átlagos hétköznap esti vagy munkanap esti alvásként definiálták. Az alvásminőséget mérő kérdések szintén részei voltak a felmérésnek, amelyek az elalvási nehézségekre, az alvás megtartására, az elmúlt két hétben túl sokat alvásra, valamint arra vonatkoztak, hogy a résztvevők fordultak-e orvoshoz alvásproblémákkal kapcsolatban.

A megkérdezett kannabiszhasználók 34 százalékkal nagyobb valószínűséggel számoltak be arról, hogy éjszakánként 6 óránál kevesebbet alszanak, mint a nem használók, továbbá 56 százalékkal nagyobb valószínűséggel számoltak be arról is, hogy 9 óránál többet alszanak, mint a nem használók, miután figyelembe vették a lehetséges zavaró tényezőket. A közelmúltban kannabiszt használók nagyobb valószínűséggel számoltak be arról is, hogy nehezen alszanak el, vagy éppen túl sokat alszanak.

(Forrás: ScienceAlert)


A figyelmetekbe ajánljuk